Pesti Srácok

Ezernél is több pedofil bűncselekményt követhetett el egy németországi csoport

Ezernél is több pedofil bűncselekményt követhetett el egy németországi csoport

Ezernél is több szexuális bűncselekményt követhetett el gyermekek sérelmére egy három férfiból álló csoport Németországban - közölték szerdán illetékesek.

A Lippe nevű Észak-Rajna-Vesztfália tartományi járás rendőrkapitányságának közleménye szerint a csoportnak legkevesebb 23 áldozata lehetett. A bűncselekmények elkövetésének idején 4 és 13 év között voltak, többségük kislány. Valamennyien biztonságban vannak, a hatóságok "széleskörű áldozatvédelmi intézkedéseket" tettek értük és hozzátartozóikért. A nagyszabású bűncselekmény-sorozat központja egy kemping a Lügde nevű településen. A fő gyanúsított a kemping egy állandó bérlője, aki egy tanú beszámolója alapján tavaly novemberben került a hatóságok látókörébe. Az 56 éves férfit decemberben előzetes letartóztatásba helyezték. Januárban elfogták két társát, egy 33 éves és egy 48 éves férfit. A többi között gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekményekkel és gyermekpornográf anyagok birtoklásával és terjesztésével gyanúsítják őket.

Az első bizonyított bűncselekmény 2008-ban történt, egy akkor 8 éves kislány sérelmére. A nyomozás eddigi megállapításai szerint az 56 éves és a 33 éves férfi felváltva megerőszakolta a gyermekeket, illetve filmezte a pedofil bűncselekményeket. A felvételek elkészítésére harmadik társuk adott megbízást. A felvételeket terjesztették. A lefoglalt 10 számítógépen, 9 mobiltelefonon, 40 merevlemezen és több, mint 400 további adathordozón mintegy 13 ezer gyermekpornográf anyagot találtak - áll a közleményben. Az ügy feltárásán egy kilenc rendőrből álló nyomozócsoport dolgozik. "A lefoglalt bizonyítékok értékelése és a gyermekek meghallgatása során olyan aljasságok jutottak napvilágra, amelyek jóval a szolgálati idő lejárta után sem hagynak nyugodni engem és kollegáimat" - idézték Gunnar Weisst, a nyomozás vezetőjét.

Forrás: MTI; Vezető kép: Stockphoto

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.