Pesti Srácok

Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai

Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai

Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújítására és létrehozására lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében - hangsúlyozta szombati budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

- tette hozzá. Kiemelte: a pályázatokat a Magyar Államkincstár bonyolítja le, a nyertesek rövid időn belül hozzájuthatnak a támogatási összeghez, és a pályázatok előfinanszírozottak lesznek. A falusi közszolgáltatások minőségének javítására 75 milliárd forint áll rendelkezésre. Mint mondta, 18 célterület jelöltek ki, a kedvezményezettek a helyi önkormányzatok és - két esetben - az egyházak lesznek.

Az üresen álló egyházi tulajdonú épületek - volt parókiák, plébániák, egyházi iskolák - felújítása mellett a programok szervezését, eszközvásárlást és a közösségi életet szervező személyek bérének és járulékának a költségeit is támogatják. Az egyházak pályázhatnak még temetők felújítására is.

PestiSracok facebook image

Az önkormányzatok bölcsődék és óvodák létesítésre, felújítására, bővítésére, valamint orvoslakások építésére, orvosi rendelők felújítására vagy építésére, orvosi eszközök beszerzésére akár 100 millió forintos nagyságrendben is pályázhatnak. A kormánybiztos szerint nagy érdeklődésre tarthat számot a belföldi utak és járdák felújítására szolgáló pályázatok. A falu- és tanyagondnoki szolgálatok gépjármű-pályázataira 5 milliárd forint áll rendelkezésre, valamint 3 milliárd forint a falu- és tanyagondnokok bérezésére.

A kormánybiztos elmondta, hogy tavaly év végén a kormány elfogadta a falusi útalap és a falusi közszolgáltatások minőségének javítását célzó kormányhatározatokat. Emlékeztetett arra, hogy az idén legalább 150 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések életminőségének a javítására.

- mondta Gyopáros Alpár.

Az ellenzék számára a falu soha nem volt érték

A balliberális kormányok számára a magyar falu soha nem volt érték. Sőt, tudatos falurombolást végeztek, mert ezzel az egész nemzetet gyengíteni akarták. Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt mindig csak elvették a kistelepülések pénzét, több száz falu bölcsődéjét, óvodáját, iskoláját, orvosi rendelőjét zárták be – olvasható a Fidesz közleményében. A nagyobbik kormánypárt szerint "nem érdekelte őket az sem, hogy a falvakban élőknek van-e munkája, megélhetése, otthona, tudnak-e közlekedni. Az ellenzéket ma sem érdekli a falusi emberek élete, nem támogatták a falvakon élő családok életét könnyítő intézkedéseket és a Magyar falu program elindítását sem".

– áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Varga György/MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.