Pesti Srácok

Fenyő-gyilkosság: képbe került az MSZP is

null

Az MSZP karitatív tagozatának egykori vezetőjétől, D. I. A.-tól foglalták le – más bizonyítékok mellett – azokat a hangfelvételeket, amelyeket Portik Tamás az 1990-től az elfogásáig folytatott beszélgetéseiről készített. Többek között Gyárfás Tamással és pártpolitikusokkal, illetve gazdasági szereplőkkel zajlott párbeszédekről van szó, amelyek miatt az országos politikát érzékenyen érintő botrány készülődik – írta kedden a Magyar Idők.

Mint arról a PestiSrácok.hu elsőként beszámolt, néhány héttel ezelőtt Portik Tamás a kilencvenes évek elejétől a letartóztatásáig rögzített, több száz órányi hangfelvételét foglalta le a rendőrség. Információink szerint a vágatlan felvételek egy részén Portik az alvilági üzlettársai mellett a közélet több szereplőjével, köztük a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamással is hosszú beszélgetéseket folytat. A több házkutatás után megszerzett, kisteherautónyi adatrögzítő feldolgozása jelenleg is folyamatban van, de azt már most tudni lehet, hogy a Fenyő-ügy megoldása mellett a hangfelvételek választ adhatnak az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira. A kriminalisztikai szenzációval is felérő hangfelvételekhez feltételezhetően egy nyomozati alku vezette el a hatóságokat.

A Magyar Idők a vizsgálat fejleményeiről azt írta, hogy az adathordozók lefoglalásakor célkeresztbe került Portik egykori üzlettársai közül egy német–magyar kettős állampolgár is, aki egykor az MSZP karitatív tagozatának első elnökeként került évekkel ezelőtt a nagypolitikába. A D. I. A. monogramú férfit Portik egyik pénzkezelőjeként nevesítette a hét éve a Heti Válasz. A lap májusban számolt be arról, hogy a Fenyő János kiiktatására szervezett felbujtás, illetve a gyilkosságra adott megbízás egy jóval nagyobb ügy mellékszálának tűnik, Gyárfás, Portik és Ihász Sándor volt fővárosi főügyész meg­gyanúsítása mögött ugyanis államtitkokkal tarkított ügy sejthető, amely akár az országos politikát is érzékenyen érintheti.

Forrás: Magyar Idők/PS; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.