Pesti Srácok

Feszültség Izrael és Irán között Szíria miatt

Feszültség Izrael és Irán között Szíria miatt

Az iráni csapatok és milíciák azonnali kivonását követelte Szíriából az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) keddi ülésén Izrael, amelynek ENSZ-nagykövete megismételte, hogy a zsidó állam hadserege továbbra is kész erőt alkalmazni az iráni akciókra válaszul, a hétvégén végrehajtott támadásokat követően.

- jelentette ki a BT-ben Dáni Danon, Izrael ENSZ-nagykövete. Danon védelmébe vette az iráni célpontok ellen Damaszkusz közelében végrehajtott izraeli légicsapásokat, amelyeket egy Izrael területére Szíriából kilőtt iráni rakétára válaszul mértek, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el Teheránt az agresszív cselekmény miatt. Az izraeli diplomata szerint a szíriai területről kilőtt rakéta azt bizonyítja, hogy Irán "elsáncolta magát" Szíriában, amit Izrael biztonsági fenyegetésnek tart.

PestiSracok facebook image

- mondta Danon. Az izraeli ENSZ-nagykövet a BT keddi ülésén azzal vádolta Iránt, hogy évente hétmilliárd dollárnak (1960 milliárd forintnak) megfelelő összeget költ "terrorista hálózatára" a térségben. Danon szerint Irán ebből négymilliárd dollárt utalt Szíriába, egymilliárdot a szíriai kormányerőkkel szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveres szárnyának, százmilliókat az iraki síita erőknek, továbbá több tízmilliót a jemeni húszi síita lázadóknak. Irán emellett pénzeszközöket bocsátott a gázai palesztin fegyveres csoportok rendelkezésére, és "új frontot" próbálhat nyitni Izrael ellen "Júdeában és Szamariában (Ciszjordániában)" - állította az izraeli diplomata.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet szerint Jonatán Konrikusz alezredes, az izraeli hadsereg szóvivője hétfőn közölte az izraeli médiával: Irán számára tiltott területről rakétát lőtt ki vasárnap egy izraeli síparadicsomra a Golán-fennsíkon, ezt válaszolta meg Izrael nagyszabású légicsapással, előzetesen egyeztetve a Damaszkusz-szövetséges oroszokkal.

Az izraeli csapásokban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) legutóbbi jelentése szerint 21 ember halt meg. A halálos áldozatok közül hat a szíriai rezsim katonája volt, 15 pedig külföldi, közülük 12 a Szíriában harcoló iráni erők tagja - tette hozzá a nagy-britanniai központú megfigyelő csoport.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.