Pesti Srácok

Húsz évet kapott a nő, aki kalapáccsal vert halálra egy idős házaspárt Érden

Húsz évet kapott a nő, aki kalapáccsal vert halálra egy idős házaspárt Érden

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken első fokon azt a nőt, aki diótörő kalapáccsal megölt egy idős házaspárt 2015 őszén Érden.

A bíróság közleményében azt írta, a nőt nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt húsz év fegyházra, tízezer forint vagyonelkobzásra ítélte és 52 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. A vádlott legkorábban a büntetése kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra.

A törvényszék megállapította, hogy a vádlott és családja adósságcsapdába került. H. T. az élettársán keresztül ismerte meg az idős, jónak mondható anyagi körülmények között élő nyugdíjas pedagógus, méhész házaspárt. A nő pénzt akart kérni tőlük, ezért 2015. október 30-án elment az érdi házukba, de a sértettek elutasították kérését. A vádlott indulatba jött és tízszer a nő, négyszer pedig a férfi fejére sújtott a diótörő kalapáccsal. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott családi és egészségi állapotát.

Az ítélet ellen az ügyész életfogytig tartó büntetés kiszabásáért, a vádlott felmentésért, a védője pedig felmentésért, illetve enyhébb ítéletért fellebbezett.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: museum.digital.de (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.