Pesti Srácok

Itt a DK új csodafegyvere – Ételhordókkal küzdenek az esélyegyenlőségért Gyurcsányék

Itt a DK új csodafegyvere – Ételhordókkal küzdenek az esélyegyenlőségért Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció (DK) törvénymódosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a kórházakban, iskolákban és óvodákban is ugyanannyiért lehessen étkezni, mint a Miniszterelnökségen. A párt két politikusa, Varju László alelnök és Gréczy Zsolt frakciószóvivő kedden azután tartott sajtótájékoztatót a Miniszterelnökség előtt, hogy a hvg.hu előző nap megírta, az épület menzáját a Gundel étterem működteti. A cikk megjelenése után a Miniszterelnökség elküldte a portálnak a menza étlapját, amiből kiderült, hogy egy menü nyolcszázötven forintba kerül.

A sajtótájékoztató előtt a két politikus, valamint a DK néhány, a helyszínen megjelent aktivistája ételhordókkal a kezében megpróbált bemenni az épületbe, hogy ott ebédet vásároljanak. A bejáratnál várta őket Fodor Gergely, a budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások koordinálásával megbízott miniszteri biztos, aki a képviselőknek azt mondta, hogy a menzáról egy bárki számára elérhető nyilvános pályázatot írtak ki. A megkötött szerződés az ételek valós összegét tartalmazza, azokat az étterem állapítja meg, abba a Miniszterelnökség nem szól bele, a Gundel pedig havi 2,5 millió forint bérleti díjat fizet – tette hozzá. Kijelentette, hogy amennyiben a képviselők közérdekű adatigénylést nyújtanak be, kiadják nekik a szerződést. Fodor Gergely azt is elmondta, hogy a két ellenzéki politikus akkor léphet be a Miniszterelnökség épületébe, ha ezt a szándékukat hetvenkét órával korábban jelzik.

A koalíció alapja a DK, a Jobbik és az ördög öreganyja

A beszélgetés után Varju László azt mondta az egybegyűlt újságíróknak, kezdeményezik, hogy az ügyben kötött összes szerződést hozzák nyilvánosságra. A politikus kijelentette, néhány száz forintért nem lehet olyan minőségű ebédet adni, mint amit a Miniszterelnökségen biztosítanak a kormányfőnek és a kormánytagoknak. A politikusokat a sajtótájékoztatón reagáltatták a jobbikos Gyöngyösi Mártonnak a szavaira. A Jobbik frakcióvezetője egy interjúban azt mondta, hogy egy nemzeti ügy, vagy szent cél érdekében mindenkivel hajlandóak összefogni, nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy az ellenzék már állt egy közös színpadon és ezt rendkívül fontosnak tartják. Hozzátette, minden ellenzéki párt érzi, hogy ez a közös megjelenés egybeesik a kormányváltást akarók szándékával. A DK még nem döntött arról, hogy kit fog támogatni, amennyiben az ellenzék főpolgármester-jelöltjéről előválasztás dönt – közölte a frakciószóvivő. A sajtótájékoztatót többször is megzavarta egy férfi, aki azt kérte, hogy az ellenzék ötpontos követeléseit egészítsék ki egy hatodikkal, ami kötelezően előírná a vasárnapi bolti zárvatartást. A férfi egy alkalommal háttal nekidőlt Varju Lászlónak, majd a kövezetre csúszott, miközben azt kiabálta a képviselőnek, hogy: hagyjon, nehogy fejbe rúgjon, ne bántsanak!

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.