Pesti Srácok

Kásler: A sürgősségi osztályok többsége tartotta a meghatározott ellátási időket

null

A sürgősségi osztályok többsége tartani tudta a január elején bevezetett rendeletben megkövetelt ellátási időket - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján. A miniszter az egészségügyi dolgozók további béremeléséről is beszélt.

Kásler Miklós sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a magyar egészségügy kritikus pontja volt a sürgősségi ellátás, azonban az új triázs rendszerrel csökkenteni tudták a várakozási időket. A miniszter elmondta, az új rendszer célja, hogy a beteget a lehető legrövidebb időn, az érkezéstől számítva öt percen belül regisztrálni kell, és tíz percen belül a végleges ellátási helyre kell irányítani. A betegeket öt súlyossági fokozatba sorolhatják, és ennek alapján döntenek az ellátásukról, valamint meghatározták az ellátáshoz szükséges időt is - tette hozzá. Lényeges a rendszerben - folytatta Kásler Miklós -, hogy van egy akut alapellátó egység is, amely lényegében ugyanazt a tevékenységet végzi, mint a háziorvosok, hiszen a sürgősségin nagy számban jelennek meg olyanok, akiknek ellátása nem igényel sürgősségi ellátást. A miniszter szerint a minisztérium helyesen ítélte meg az ellátórendszer lehetőségeit, kapacitását, hiszen az elsődleges adatok azt mutatják, hogy az 59 sürgősségi betegellátó osztályon - hármat leszámítva - tudták tartani az ellátási időket.

Jelentős béremelések ágazatszerte

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón beszélt a bejelentett béremelésről is. Kifejtette, négy év alatt négy lépcsőben, 72 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók, védőnők és az egészségügyben dolgozó, nem egészségügyi felsőfokú végezettséggel rendelkezők bére. Így 2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében újabb 20 százalékkal, és 2022 januárjától pedig ismét 30 százalékkal nőnek a bérek. Kásler Miklós megemlítette, hogy a mentősök helyzete is jelentősen javult az elmúlt időszakban, bérük 2016-2018 között 67 százalékkal emelkedett, és idén újabb 8 százalékos béremelésre számíthatnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.