Pesti Srácok

Leszállt a Hold "másik oldalán" a Csang'o-4 kínai űrszonda

null

Leszállt a Hold Földről nem látható túloldalán a Csang'o-4 kínai űrszonda, elsőként a világűr kutatásának történetében - jelentette be csütörtökön a kínai űrkutatási hivatal. A landolás teljesen automatikusan zajlott, minden földi irányítás nélkül, és az űrszondával kapcsolatban álló műhold képeket küldött a holdraszállás folyamatáról.

A Kínából december 8-án útnak indított űrszonda közép-európai idő szerint hajnali 3 óra 26 perckor landolt, és már továbbította az első jeleket a kapcsolattartását biztosító, júniusban pályára állított Csüecsiao (Szarka-híd) műhold segítségével - adta hírül a CCTV kínai központi televízió. A Csang'o-4 egy leszállóegységből és egy holdjáróból áll. Az űrszonda landolása 12 percig tartott. A művelet nehézségét az adta, hogy míg a korábbi kínai űrszonda, a Csang'o-3 a Hold Föld felé eső oldalára, a Sinus Iridum vagy más néven a Szivárvány-öböl síkságára érkezett, a Csang'o-4 a Hold sötét oldalán, a 10 kilométer magas hegyekkel övezett, Kármán Tódor magyar-amerikai fizikus, repülőmérnök nevét viselő Von Kármán-kráterben landolt.

Vu Vej-zsen, a kínai Hold-program főtervezője arról is beszámolt, hogy a Csang'o-3 parabolikus görbét írt le a holdraszálláskor, de a Csang'o-4 szinte teljesen függőlegesen ereszkedett le. A tudós hangsúlyozta, hogy ez magas kockázatú, nagyon bonyolult művelet volt, amelyet igen rövid idő alatt kellett végrehajtani. A landolás teljesen automatikusan zajlott, minden földi irányítás nélkül, és az űrszondával kapcsolatban álló műhold képeket küldött a holdraszállás folyamatáról.

PestiSracok facebook image

- magyarázta Csang Ho, a Csang'o-4 űrszondaprogram igazgatója, a Kínai Űrtechnológiai Akadémia tudósa.

- mondta el Li Fej, az űrszonda egyik tervezője.

A szonda már két kilométerre a Hold felszínétől is képeket készített, hogy az alatta lévő nagyobb akadályokat, sziklákat, krátereket azonosítsa, száz méterre a felszíntől lebegve pedig a kisebb felszíni formákat és a felszín lejtését mérte fel. A számítások elvégzésével megtalálta a legbiztonságosabb helyet a landolásra, és folytatta az ereszkedést.

- ismertette Vu Hszüe-jing, a szonda főtervező-helyettese.

Egy, a Hszinhua kínai állami hírügynökség által közzétett fotón, amelyet a Csang'o-4 közép-európai idő szerint 4 óra 40 perckor készített, egy kis kráter és egy kietlen táj látszik, amelyet szemlátomást a szondáról érkező fény világít meg. A Csang'o-4 tudományos feladata többrétű lesz, segítségével alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyeléseket végeznek majd, vizsgálni fogják a Hold felszínét és felszíni formáit, ásványi összetételét, a neutronsugárzás mértékét és más környezeti viszonyokat - közölte a decemberi felbocsátáskor a Kínai Nemzeti Űrügynökség.

- mondta el Robert Wimmer-Schweingruber, a Kieli Egyetem munkatársa, a német csoport vezetője. A szakértő szerint céljuk annak kitalálása, lehetséges-e a Holdon védett menedékek kialakítása az asztronauták számára, lehetnek ezek barlangok vagy lávaüregek. Az egymillió eurós projektet a Német Légi és Űrrepülési Központ (DLR), valamint a német gazdasági minisztérium finanszírozza.

A Hold sötét oldalára történő leszállás fő kihívása a Földdel való kommunikáció, mert oda nem jutnak el a rádióhullámok a Földről. Kína májusban küldte fel a Csüecsiao kommunikációs műholdat, amelynek közvetítésével a Csang'o-4 haza tudja küldeni az információkat. A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették. A tervek szerint Kína jövőre indítja útnak a Holdra a Csang'o-5 űrszondát, amely majd a Holdról vett mintákkal tér haza küldetéséből.

A kínai Hold-program Csang'o kínai istennőről kapta a nevét, aki az ősi legenda szerint évezredekig élt a Holdon.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.