Pesti Srácok

Mozgalmat indított az ellenzéki együttműködés érdekében a Párbeszéd EP-képviselője

Mozgalmat indított az ellenzéki együttműködés érdekében a Párbeszéd EP-képviselője

Közös Európa néven mozgalmat indított a Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője a minél erősebb és szélesebb ellenzéki együttműködés érdekében a májusi EP-választáson. Jávor Benedek pénteken, sajtótájékoztatón elmondta: arra hívja fel az ellenzéki pártokat, hogy vitassák meg az összehangolt, közös kampány indítását és lehetőség szerinti a közös lista állítását.

Társadalmi szervezetekhez, szakszervezetekhez is szólt, közös fellépést kérve. Szerinte, ha az ellenzék szétforgácsolja erejét, azzal kizárólag a Fidesz malmára hajtja a vizet. A kezdeményezését támogatja Mellár Tamás, a Párbeszéd parlamenti frakciójának tagja, Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők, Andor László és Balázs Péter korábbi uniós biztosok, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, Róna Péter közgazdász, Bojár Gábor informatikai nagyvállalkozó, Holoda Attila, aki 2010 és 2014 között volt energetikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Ámon Ada környezetvédő.

Jávor Benedek szerint Magyarországnak az EP-választáson arról kell döntenie, hogy aktív részese kíván-e lenni egy sikeres Európa építésének, "vagy annak megfúrása Magyarország projektje". Mozgósítást szorgalmazott az ellenzéki oldalon, ehhez szerinte egy hatékony Európa képét kell megfogalmazniuk, valamint azokat az alapvető célokat és értékeket, amelyek egyetértést teremtenek az ellenzéki erők között. Ilyen az aktív részvétel az európai integrációban, a korrupció elleni fellépés vagy a csatlakozás az uniós ügyészséghez. Ide sorolta még az európai szociális unió megerősítését, a tagállamok közötti különbségek hatékonyabb csökkentését, és egy uniós döntéshozatalt, amely nem kevesek Európáját, hanem "mindannyiunk közös Európáját" eredményezi.

PestiSracok facebook image

- folytatta.

A tájékoztatón jelen volt Szél Bernadett, aki szerint nem szabad hinni a populista politikusoknak, akik konfliktusokat gerjesztenek hatalmuk megőrzése érdekében. Ehelyett szerinte értékelvű politizálásra van szükség. Balázs Péter a cselekvés szükségességét úgy fogalmazta meg: "segíts magadon, és az EU is megsegít". Ámon Ada szerint olyan uniós képviselőkre van szükség, akik a környezet- és klímapolitika legprogresszívebb irányát képviselik. Andor László, Bod Péter Ákos, Róna Péter és Mellár Tamás videóüzenetben szorgalmazták az ellenzéki együttműködést, míg Bojár Gábor levelét felolvasták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.