Pesti Srácok

Nem tréfa, egyre komolyabb - Karácsony Gergely és a Jobbik kerülgetik egymást

null

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke a Facebookon a baloldallal való együttműködésről elmélkedett, Karácsony Gergely pedig a Jobbikot dicsérte pénteken. Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő pedig mindkettejüknek megágyazott a héten.

- írta a Jobbik elnöke.

Érdekes módon Karácsony Gergely éppen egy mai sajtótájékoztatón beszélt a Jobbikról. Újságírói kérdésre válaszolva a zuglói polgármester, ellenzéki mindenes elmondta: előrelépésnek gondolja a párttal kapcsolatban, hogy láthatóan igyekszik megszabadulni a párt múltjából adódó negatív örökségektől, és következménye van például Szávay István tettének. Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője azt követően mondott le mandátumáról decemberben, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amin a politikus arról beszélt, előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt.

PestiSracok facebook image

Emlékezetes, a hét - eddigi - bombamegszólalása Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivőé volt, aki szerint

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.