Pesti Srácok

New York államban törvénybe iktatták az abortusz egészségbiztosítási finanszírozását 

New York államban törvénybe iktatták az abortusz egészségbiztosítási finanszírozását 

New York államban Andrew Cuomo kormányzó aláírta és ezzel életbe léptette azt a kedden megszavazott törvényt, amely előírja, hogy a munkaadók által biztosított egészségbiztosításoknak kötelezően vállalniuk kell az abortusz finanszírozását.

A New York-i törvényhozás által nagy többséggel elfogadott törvénycsomag egyik rendelkezése azt is előírja, hogy a vállalatvezetők nem különböztethetik meg hátrányosan azokat a munkavállalókat, akik a születésszabályozásnak ezt a módját választják. "Ez a törvény egyáltalán nem radikális, az abortuszról szóló döntés mélységesen személyes kérdés" - fogalmazott újságíróknak Liz Krueger, New York állam demokrata párti szenátora, aki a törvényjavaslat egyik előterjesztője volt. Hozzáfűzte még, hogy e törvény elfogadására szerinte "nem kellett volna ilyen sokáig várni".

A törvényben foglaltak egyébként különböző formákban már egy évtized óta léteztek New York államban. 1970-ben például - három évvel azelőtt, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság döntésével törvényes lett az Egyesült Államokban a művi terhesség-megszakítás - New Yorkban megszüntették az abortusz büntethetőségét. Igaz, a terhesség első 24 napjában végrehajtott terhesség-megszakításra ez nem vonatkozott. Az új törvény lehetővé teszi a terhesség első 24 napjában is a művi abortuszt, illetve az orvos jogává nyilvánítja a döntést, hogy az anya egészségének érdekében mikor ítéli elkerülhetetlennek az abortuszt.

Ezeket a javaslatokat demokrata párti törvényhozók korábban is rendszeresen felvetették, ám az állam szenátusában eddig többségben voltak a republikánusok. A tavaly őszi félidős választásokon azonban megváltoztak az erőviszonyok: demokrata többségű lett a törvényhozás mindkét háza. A törvény elfogadása elemzők szerint jelképes időpontban történt: ezen a héten van ugyanis a 46. évfordulója annak a Roe/Wade-döntésként ismertté vált legfelsőbb bírósági határozatnak, amely az Egyesült Államokban lehetővé teszi az abortuszt. Ennek ellenére egyes tagállamokban hoztak az abortusz lehetőségét szűkítő törvényeket. Rhode Islandben és Új-Mexikóban most arra készülnek a törvényhozók, hogy ezeket visszavonják.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: AP Photo/Julie Jacobson

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.