Pesti Srácok

Puch László: Nem Orbán kérte, hogy vegyem meg a Népszavát

Puch László: Nem Orbán kérte, hogy vegyem meg a Népszavát

A Spinoza Színház vendége volt Puch László, a Népszava tulajdonosa és az MSZP volt pénztárnoka. A beszélgetésről az Index készített tudósítást. Puch Rangos Katalin kérdéseire válaszolva beszélt a Népszava megvásárlásáról és a Szabad Föld eladásáról. Szóba került Gyurcsány Ferenc és hozzászólt Gulyás Márton ellenzéki aktivista is, akit Puch alaposan kiosztott.

A Spinoza ház közönsége leginkább arra volt kíváncsi, hogy Puch lepaktált-e a Fidesszel, miként lehetséges, hogy napilapja kormányhirdetéseket is közöl. Puch cáfolta a feltételezést, hogy személyesen Orbán Viktorral beszélt volna az újság megvételéről.

- reagált, és ezzel el is intézte a kérdést. Puch elmondta, hogy nem politikai szereplőkkel, hanem reklámszakemberekkel egyeztetett az üzlet előtt, akik felvilágosították, miként fog működni a hirdetések elosztása. Puch László cáfolta, hogy Orbán Viktor kérte volna meg, hogy vegye meg a baloldali napilapot, de hozzátette, a miniszterelnök nyilván nem is ellenezte a vásárlást. Puch azt is elmondta, hogy igenis volt olyan állami hirdetés, amit visszautasított a Népszava. Az egyik kérdésre válaszolva Puch elmondta, hogy nem igaz, hogy Orbán családjáról nem lehet írni a Népszavában. A tulajdonos maga határozta meg az alapelveket a lap szerkesztésével kapcsolatban. Arra kérte a szerkesztőket, hogy a lap kizárólag a valóság felé orientálódjon, ne próbáljon kétes hírekkel operálni. Egy másik szabály, hogy a politikusok családtagjairól csak abban az esetben írnak, "ha azok közpénzhez nyúlnak, mint az Elios-ügy esetében" (a rendőrség nyomozott az ügyben, de azt állapították meg, nem történt bűncselekmény - PS). Emellett Puch megtiltotta, hogy a politikusok családtagjainak szexuális orientációjáról írjon a Népszava. A Szabad Föld eladásáról Puch elmesélte, hogy mivel úgy tűnt, már nem sokáig lesz nyereséges a lap és megfelelő ajánlatot kapott, üzleti érdekből eladta.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Puch állítja, hogy nem tudott róla, hogy egy jobboldali médiaalapítványba akarják rakni a lapot.

Nem volt paktum Simicskával

Puch cáfolta a régi városi legendát, hogy a szocialisták és a fideszesek annak idején megállapodtak volna a források és javak 70-30 százalékos elosztásáról.

- ironizált Puch, hiszen ha lenne, akkor most nem lenne az MSZP ilyen gyatra gazdasági állapotban. Simicska Lajosról Puch annyit mondott:

Gyurcsány tette tönkre az MSZP-t

Puch 2008-ban adta fel a pártpénztárnoki posztot. Ebben a legfőbb szerepet szerinte a politikai szétesés okozta, amiért Gyurcsány Ferencet okolja:

Gyurcsányról azt is mondta a volt pénztárnok, hogy

A beszélgetés végén Gulyás Márton provokatív kérdéseket intézett Puch Lászlóhoz, aki kissé ingerülten azt válaszolta, hogy ő érzi a felelősségét, hogy Orbán kétharmadhoz jutott, és ide jutott az ország, de visszakérdezett Gulyástól:

Forrás: Index; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.