Pesti Srácok

Tállai: Megéri a nyugdíj mellett dolgozni Magyarországon

Tállai: Megéri a nyugdíj mellett dolgozni Magyarországon

Jelenleg nagyjából 75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett, ez a szám az idén akár hetvenezerrel is emelkedhet a közterhek mérséklése nyomán - mondta a Magyar Időknek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A lap csütörtöki számában az államtitkár kifejtette: a célirányos adócsökkentés 2019-ben 45 milliárd forintot hagyhat a dolgozó nyugdíjasoknál, illetve az őket foglalkoztató cégeknél. A vállalkozások 21 százaléknyi közterhet spórolhatnak meg tavalyhoz képest, ha munkaviszonyban alkalmaznak nyugdíjast, mivel utánuk nem kell megfizetni a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást. A nyugdíjas munkavállalók pedig 14 százalékos előnyhöz jutnak azáltal, hogy már csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, a járulékokat pedig nem.

Tállai András kitért arra is, hogy bizonyos társadalombiztosítási ellátások csak akkor járnak, ha a munkavállalók járulékot fizetnek. Mivel ezt a közterhet már nem vonják le a nyugdíjas dolgozóktól, az érintettek nem számíthatnak táppénzre vagy az úgynevezett félszázalékos kiegészítő nyugdíjemelésre. Ugyanúgy jár viszont a kórházi és a háziorvosi ellátás, és felkereshető a szakrendelés is, mint eddig. Az államtitkár kiemelte, hogy a járulékcsökkentés csak azokra vonatkozik, akik munkaviszonyban dolgoznak nyugdíj mellett, a megbízással vagy más módon dolgozókra nem. Hozzátette, hogy utóbbiak létszáma szintén megközelíti a 75 ezret.

Az államtitkár szerint a vállalkozásoktól érkező jelzések arról árulkodnak, hogy a gazdasági szereplők érdemi lehetőséget látnak az új adóügyi rendelkezésben, ezzel abban, hogy nyugdíjas munkavállalókat alkalmazzanak, az anyagi előny mellett ugyanis a korábban nyugdíjba vonult szakemberekkel hozzáadott értéket jelentő tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez - olvasható a Magyar Időkben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Magyar Idők; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.