Pesti Srácok

The New York Times: az FBI 2017-ben nyomozást indított Donald Trump ellen 

null

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál - állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat hajnalban.

A lap névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a vizsgálatot James Comey akkori FBI-igazgató 2017 májusi menesztése után indították el. A nyomozás - a The New York Times szerint - két szálon indult: az elhárítás azt vizsgálta, hogy Donald Trump tudatosan vagy öntudatlanul dolgozott-e Moszkva javára, a bűnügyi nyomozás pedig azzal foglalkozott, hogy Comey menesztésével az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást.

A lap állítása szerint a vizsgálat nagyon rövid idő alatt "beolvadt" a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság vizsgálataiba, amelyek azt firtatják, történt-e összejátszás a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok között. Erre a bizottság eddig nem talált bizonyítékokat, Trump azon korábbi munkatársait, akiket elítéltek, más - elsősorban korábbi gazdasági bűncselekményeik - miatt vontak felelősségre. A The New York Times nem írt arról, hogy milyen következtetésekre juthattak az FBI nyomozásai.

A cikkre Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő azonnal reagált, "abszurdnak" nevezte a lap állításait. "James Comeyt azért menesztették, mert kegyvesztett pártkatona volt, akkori helyettesét, Andrew McCabe-et pedig, aki közismert hazudozó, az FBI rúgta ki" - hangsúlyozta. Leszögezte egyúttal Trump elődjére utalva: "Barack Obama elnökkel ellentétben, aki hagyta, hogy Oroszország és más külföldi ellenfeleink erőszakoskodjanak Amerikával, Trump elnök kemény Oroszországgal".

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: Daily Star

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.