Pesti Srácok

Több, mint ötven tömegsírra bukkantak Kongóban az ENSZ ellenőrei

null

Több, mint ötven tömegsírra bukkantak a Kongói Demokratikus Köztársaságban az ENSZ ellenőrei és az afrikai ország hatóságai a decemberi etnikai erőszakhullámot feltáró vizsgálataik során a világszervezet szombati bejelentése szerint.

A sírokat a Yumbi területen, a nyugati Mai-Ndombe tartományban találták - közölte Abdoul Aziz Thioye, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának igazgatója. Az ENSZ szerint az etnikai összetűzések halálos áldozatainak a száma meglehetősen magas lehet, mert egy-egy tömegsírban akár öt-tíz ember is lehet, "de akár száz, vagy négyszer annyi is".

Az ENSZ néhány napja közölte, hogy a régió különböző vidékein december 16. és 18. között dúló etnikai erőszakhullámban legalább 890 ember vesztette életét. Az etnikai összetűzés a Banunu és a Batende népcsoportok között tört ki. Az erőszak pedig elfajult, amikor a banunuk egyik törzsfőnökét eltemették Yumbiban, ami ellen a batendék tiltakoztak.

Fall Sikabwe, az ország nyugati térségeiért felelős katonai parancsnok az AFP francia hírügynökségnek elmondta: vizsgálatot indítottak a tömegsírok ügyében. Hozzátette: az elkövetők katonákat és rendőröket gyilkoltak meg, aztán elvették fegyvereiket, hogy azokkal másokat is lemészárolhassanak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.