Pesti Srácok

Továbbra is hatósági őrizetben a kémkedéssel vádolt amerikai Moszkvában

null

A moszkvai városi bíróság keddi ítéletében fenntartotta a kémkedéssel vádolt Paul Whelan hatósági őrizetét, a 48 éves amerikai-brit-kanadai-ír állampolgár védője fellebbezést jelentett be a törvényszéki döntéssel szemben.

A moszkvai bíróság keddi döntésével elutasította a védelem korábbi indítványát, hogy a december 28-án letartóztatott Whelant óvadék ellenében engedjék szabadlábra. A panaszról zárt tárgyaláson döntött a bíróság, tekintettel az ügyben felmerülő információk bizalmas voltára. A törvényszék mindössze az ítélet rendelkező részét tette közzé, az indoklást nem. Vlagyimir Zserebenkov ügyvéd az ítélethirdetést követően elmondta: védencét azzal vádolják, hogy államtitkot tartalmazó memóriakártya birtokába jutott. Hozzátette: Whelan azt hitte, az adathordozó eszközön szabadon hozzáférhető, kulturális jellegű információ van.

Zserebenkov szerint védence arra számított, hogy egyebek között orosz templomokról készült fényképeket kap. Mint mondta, Whelan végzettségét tekintve kulturológus, orosz barátai is vannak, ezért nem meglepő, hogy érdeklődik az orosz kultúra iránt. Az ügyvéd emellett fontosnak tartotta kiemelni: kizárja, hogy védencének ügye politikailag motivált lenne. A volt amerikai tengerészgyalogost Moszkvában vették őrizetbe tavaly év végén kémkedés gyanújával. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint elítélése esetén tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Whelant a michigani BorgWarner autóalkatrészek gyártásával foglalkozó cég alkalmazza biztonsági vezetőként. Az 1990-es években a michigani rendőrségnél dolgozott, később az amerikai tengerészgyalogság tartalékos tisztjeként szolgált. 2008-ban lopás mellett 15 rendbeli más bűncselekményért - köztük csekkhamisításért - vádat emeltek ellene a San Diegó-i katonai bíróságon. Büntetésként lefokozták és elbocsátották.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.