Pesti Srácok

Trump elhalasztja évértékelő beszédét

Trump elhalasztja évértékelő beszédét

Donald Trump amerikai elnök bejelentette szerdán éjjel, hogy elhalasztja a hagyományos, State of the Union néven ismert évértékelő beszédet.

- írta mikroblogjában az amerikai elnök. Ennek közvetlen előzménye, hogy az elnök szerdán levélben közölte Nancy Pelosi demokrata párti házelnökkel: annak ellenére meg akarja tartani a szokásos évértékelő beszédet a kongresszusban, hogy Pelosi korábban ennek elhalasztására kérte. A házelnök válaszlevelében leszögezte, hogy hivatalosan mindaddig elhalasztja az évértékelő megtartását a kongresszusban, amíg újra nem indul a teljes kormányzati munka. Mint írta: a képviselőház nem veszi fontolóra annak a határozatnak a megszavazását, amely felhatalmazná az elnököt beszédének elmondására.

A házelnök nem hívja meg Trumpot

PestiSracok facebook image

A mindenkori amerikai elnök a State of the Union beszédet mindig a házelnök hivatalos meghívására, a törvényhozás két háza által is megszavazott határozat után mondja el a kongresszus épületében a kormánytagok, törvényhozók és meghívott tekintélyes vendégek jelenlétében. A halasztást szorgalmazó korábbi javaslatában Pelosi arra hivatkozott, hogy mivel a kongresszus biztonsági szolgálatának alkalmazottai sem kapnak fizetést a részleges kormányzati leállás miatt, nem garantálható a rendezvény biztonsága. Trump szerda éjjeli bejelentésével nyugvópontra jutott az Egyesült Államokat lázban tartó vita az évértékelőről. A szenátusban helyi idő szerint csütörtök délután szavaznak arról a két törvényjavaslatról, amely a részleges kormányzati leállás feloldását célozza. Sajtóértesülések szerint azonban nincs nagy esély az elfogadásukra. Az egyik törvényjavaslat ötvözi Trump elnök szombati kompromisszumos javaslatát, miszerint az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítéséhez kért 5,7 milliárd dollár megszavazása fejében meghosszabbítanák a fiatal amerikai illegális migránsokat védő program érvényességét. A másik törvényjavaslat a fizetés nélkül dolgozó vagy kényszerszabadságra küldött kormányzati alkalmazottak helyzetének megkönnyítésére február 8-ig biztosítaná a kormányzat működésének finanszírozását, és eközben a törvényhozók megkezdenék a tárgyalásokat a falépítés költségeiről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/POOL/ISP/Martin H. Simon

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.