Pesti Srácok

2030-ra Európa legjobb egyetemei közé szeretnék emelni a Corvinust

null

A fenntartó-váltás révén hosszú távú stratégiát dolgoznak ki, hogy az egyetem világszínvonalú lehessen – fogalmazott a Corvinus Egyetem rektorhelyettese. Szántó Zoltán elmondása szerint 2030-ra el akarják érni, hogy Európa legjobb egyetemei között emlegessék a Corvinust. Többek között angol nyelvű alap-, mester- és doktori képzésekkel akarnak felzárkózni.

Szabadabb, rugalmasabb lesz a szabályozás, ami segíti az oktatói munkát és az egyetem működtetését. A rektorhelyettes egyúttal cáfolta, hogy megszűnnének a támogatott képzések. Az állami támogatást a Corvinus-ösztöndíj váltja fel 2020-tól. Ezt a legkiválóbb hallgatók kaphatják, de az ösztöndíj nem befolyásolja az államilag támogatott képzési lehetőséget. A támogatás feltételeiben és mennyiségében nem lesz változás.

Szántó Zoltán beszélt arról is, hogy az egyetem nagyobb hangsúlyt fektet a mester- és doktori képzésekre. Két szak esetében bevezetnék a 4+1 éves képzést, vagyis a négy éves alapszak után egyéves mesterképzés következik.

Idén júliustól egy állami alapítású alapítvány veszi át a Budapesti Corvinus Egyetem működését. Az állam átadja Richter- és Mol-részvényeinek 10-10 százalékát, összesen 380 millió forint értékben, valamint a tavalyi osztalék teljes részét. Az Alapítvány kizárólagos tulajdonosa a Magyar Állam lesz. A kormány modellnek szánja a finanszírozás átalakítását, és más egyetemeken is be szeretné azt vezetni, mert szerintük a felsőoktatás jelenlegi finanszírozása nem hatékony.

PestiSracok facebook image

Forrás: Karc FM; Fotó: Örökségnapok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.