Pesti Srácok

A bíróságok függetlensége miatt aggódik a Jobbik

A bíróságok függetlensége miatt aggódik a Jobbik

El a kezekkel a bíróságoktól és a független bíráskodástól! - szólította fel Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Szerinte újabb szintet lépett Handó Tünde független igazságszolgáltatás elleni támadása, amikor az Országos Bírói Tanács ítélkező bíráinak levélben fejezte ki reményét, hogy pártatlanul és elfogulatlanul ítélkeznek. Az ellenzéki politikus megjegyezte: amikor korábban Handó Tündét az Országgyűlésben kérdezte, az OBH vezetője mindig elhárította az ítéletekkel, a bírák jogszabályismeretével és betartásával kapcsolatos érdeklődését, mondván, neki az igazgatás a feladata. Szerinte, amikor a saját egyéni érdekeiről van szó, Handó Tünde mindjárt meg tudja kérdezni, hogy pártatlan-e és független-e a bíráskodás Magyarországon, és az adott bírák ekként végzik-e munkájukat.

- tette hozzá. A Magyar Nemzet két jobbikos politikus megnyilatkozását érintő cikkére vonatkozó kérdésre Varga-Damm Andrea azt közölte: akkor lehet eldönteni, van-e bocsánatot kérni okuk az érintetteknek, ha a kiszivárogtató a teljes felvételt közzéteszi. Egy másik kérdésre a jövő hétvégi rendkívüli Jobbik-kongresszusról elmondta, teljes mértékben technikai, hangsúlyozva, a fórum elé kerülő alapszabály-módosítással a számvevőszék újabb szankciója okozta helyzetre válaszolnak, nem érintve a párt mindennapi életét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.