Pesti Srácok

A Nézőpont intézet szerint az emberek több, mint nyolcvan százaléka támogatja a kormány családpolitikáját

A Nézőpont intézet szerint az emberek több, mint nyolcvan százaléka támogatja a kormány családpolitikáját

A kormány családpolitikai megoldásait társadalmi konszenzus övezi, tízből nyolc megkérdezett jó döntésnek tartja a családok kiemelt támogatását – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel. A téma Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédének is egyik kiemelt pontja lesz.

A felmérés – amelyet novemberben készítettek ezer ember telefonos megkérdezésével – adatai szerint a családpolitika központba állításával nyolcvanegy, a csokkal hatvannyolc és a családoknak juttatott több támogatással a meginterjúvoltak hatvankilenc százaléka értett egyet. A tanulmány készítői kiemelték, hogy nemcsak a többgyerekes családok esetében ilyen magas a csok elismertsége: a tizennyolc évesnél fiatalabb, gyerekkel nem rendelkezők körében hatvanhét, az egygyermekes családoknál hetvennégy százalék tartja jó kezdeményezésnek. A demográfiai fordulat szorgalmazása pártok feletti, nemzeti ügynek tekinthető, mert pártszimpátiától függetlenül a baloldali és jobboldali érzelmű szavazók jelentős többsége egyetért a támogatások mértékének növelésével.

A családok védelme áll majd Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjének középpontjában – jelentette be a pénteki Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. A kormányfő beszédében várhatóan a nemzeti szuverenitás kérdése is nagy hangsúlyt kap, s így a korábbi évekhez hasonlóan idén sem puszta számadás lesz, hanem programhirdetés is, amely alapvetően határozza meg a kormányzati munka irányát akár többéves távlatban. A május 26-i európai parlamenti választás jelentőségét aligha lehet túlbecsülni; a kormányfő többször utalt már rá: idén egy sorskérdésről kell dönteniük a szavazóknak, és nincs középút, csak az önfeladás és egy gyökértelen európai föderáció, vagy a hagyományaira büszke és a nemzetállamok szövetségére épülő Európa megerősítése. A Fidesz és a KDNP, miként azt a pártszövetség politikusai és a kormány képviselői számtalanszor kifejtették, ez utóbbi, vagyis a szuverenizmus mellett tették le a voksukat. Ezzel együtt Európa, s benne Magyarország jövője nagymértékben függ a családoktól, hiszen a bevándorlást támogató erők rendszerint a rossz demográfiai mutatókkal indokolják, miért akarják ázsiaiak és afrikaiak millióit betelepíteni az unió tagállamaiba. Részben ebből a felismerésből nyilvánította a kormány a tavalyi esztendőt a családok évévé, s hirdette meg a legutóbbi, családügyi nemzeti konzultációt, amely tavaly decemberben zárult; a kérdőívet 1,25 milliónyian töltötték ki.

PestiSracok facebook image

Forrás, grafikon: Nézőpont Intézet; Fotó: PS

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.