Pesti Srácok

A pénzért és a hatalomért bármire képes az ellenzék, pedig messze áll egymástól a vörös- és barnaingesek tábora

Lassan nincs olyan politikai közösség, melyet ne árult volna el Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és főpolgármester-jelöltje - hangzott el az Echo TV Informátor című műsorában. Az is sokat elárul róla, hogy korábban senkivel nem fogott volna össze, ma pedig már az ördöggel is lepaktálna. Az Echo TV Informátor című műsorának stábja utánajárt, hogy Karácsony Gergely múlt heti alakítása után mit mondanak az ellenzéki politikusok az összefogásról.

Az ellenzéki politikusok egymást védve próbálják meg eltitkolni a választók elől, hogy létrehozzák a nagy ellenzéki összefogást, amelyben a Jobbik, a DK, az MSZP, a Liberálisok, az LMP, a Párbeszéd és minden, támogatottság nélküli tömörülés összefog, hogy megszerezzék a hatalmat. Ezzel szemben van, aki már nyíltan is mer beszélni a Jobbikkal kötött frigyről. Rónai Sándor, a DK szóvivője úgy fogalmazott: az Orbán utáni világnak az egymás iránti tiszteletre kell épülnie. Ez az az alapvetés, melynek Orbán ellenzékét egységbe kell kovácsolnia.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője hozzátette: a Jobbik az elmúlt években egy tisztulási folyamaton ment keresztül. Azonban látszik, hogy ez nem jutott a végére. Továbbra is vannak elfogadhatatlan kijelentések és elfogadhatatlan politikai cselekedetek a Jobbik háza táján, melyek bármiféle együttműködést megnehezítenek vagy akár ki is zárnak.

Az Informátor stábja csak egy olyan politikussal találkozott, aki nem nézi jó szemmel az ellenzéki összefogást. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője elmondta: nagyon sok mindenkiről megvan a véleménye, de nemcsak a Jobbikról, hanem arról a szocialista pártról is, ahol Havas Szófia még mindig tag tud maradni annak ellenére, hogy az orosz televízióban azt nyilatkozta, hogy 1956 egy nyilas felkelés volt. Ungár Péter hozzátette: "én nem egy kabarésnak szerződtem, még ha ez nem is mindig látszik, de nem ezért vagyok itt".

PestiSracok facebook image

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: ilyet még nem láttunk Magyarországon.

- emelte ki.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kifejtette: az ellenzék választóinak egy jelentős részénél ez bizonyosan nem fog működni.

- tette hozzá. Kocsis Máté szerint hitelességi kérdéseket is felvet az összefogás: igaz volt-e, amit hosszú éveken keresztül a baloldal mondott a Jobbikról és fordítva.

A Jobbikot mosdató és a nácizmus definíciójával erősen hadilábon álló Karácsony Gergely a Hír TV-s szereplése után annyira mélyre süllyedt, hogy kénytelen volt bocsánatot kérni. Az Informátort azonban nem hagyta nyugodni a történet, és újra megkérdezte Karácsony Gergelyt a Jobbikkal való együttműködésről. A főpolgármester-jelölt úgy fogalmazott: a Jobbikkal való együttműködésnek az a feltétele, hogy a Jobbik azt a múltját, ami nagyon hasonlít a Fidesz jelenére, maga mögött hagyja. Kiemelte: ő volt az első Magyarországon, aki a Jobbikkal való technikai koalícióról beszélt.

- mondta Karácsony.

Forrás: Echo TV; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.