Pesti Srácok

Alapvető hibákat ejtett a felszállás előtt a tengerbe zuhant focista repülőgépét vezető pilóta

Alapvető hibákat ejtett a felszállás előtt a tengerbe zuhant focista repülőgépét vezető pilóta

Újabb információk derültek ki a fiatal focista, Emiliano Sala repülőgépének lezuhanásával kapcsolatban - írja az Origo. Angol értesülések szerint a pilóta, David Ibbotson alapvető hibákat követett el, amikor a műszereket ellenőrizte a felszállás előtt.

A Daily Mail beszámolójából kiderül, hogy a pilóta – akinek nem volt engedélye fizető utasok szállítására – a gép indulása előtt nem volt körültekintő, pedig korábban az is tudvalévő volt, hogy a műszerek könnyen meghibásodtak, ráadásul hamis magassági adatokat mutattak és könnyen lefagytak. Így jelenleg az is kérdés, hogy a műszerek a meghibásodás idején vajon helyes repülési magasságot mutattak-e.

A légi katasztrófák nyomozásáért felelős szerv (AAIB) jelentése szerint a gép Franciaország és Wales között már nem tudott egyenesen haladni, végül pedig teljesen irányíthatatlanná vált. Ibbotson a zuhanáskor pedig már képtelen volt felemelni a repülőt. Az utolsó rádiós bejelentkezéskor a pilóta annyit mondott a szokatlan manőverekre, hogy „csak egy nagy foltot akartam kikerülni”.

A szakemberek hozzátették: még több információra lesz szükség a tragédia pontos okának a kiderítéséhez.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.