Pesti Srácok

Angelina Jolie rohingja menekülttáborokat látogatott meg Bangladesben

null

Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottja látogatást tett kedden Bangladesben a Mianmarból odamenekült muszlim rohingják számára fenntartott táborokban.

A világhírű színésznő egy dombtetőről intézett beszédet a világ legnagyobb menekülttelepeként számon tartott Kutapalong táborban, amely Banglades Cox's Bazaar körzetében található. Jolie azt mondta a hallgatóságának: minden joguk megvan arra, hogy ne legyenek hontalanok. Hozzátette: ahogyan a rohingjákkal bántak, az minden ember szégyene; ez a válság úgy alakulhatott ki, hogy a világ évtizedeken keresztül nézte tétlenül a rohingjákkal szembeni diszkriminációt. Angelina Jolie látogatásával egyidejűleg az ENSZ bejelentette, felhívást tesz közzé további 920 millió dollár (255,5 milliárd forint) összegyűjtésére azoknak a rohingjáknak a támogatására, akik tömegesen menekültek el a mianmari Arakán államból 2017-ben. Azután kellett elhagyniuk otthonukat, hogy a mianmari hadsereg - saját megfogalmazása szerint - tisztogató műveletekbe kezdett azzal az indokkal, hogy rohingják mianmari biztonsági állásokat támadtak meg.

Az ENSZ etnikai tisztogatással, tömeges gyilkossággal és nemi erőszakkal vádolja a mianmari hadsereget. Mianmar visszautasítja a vádakat, és azzal védekezik, hogy szerinte a rohingják elleni offenzíva jogos válaszlépés volt a lázadó csoportok akcióira. Ugyanakkor jelezte: kész a menekültek visszafogadására. Az ENSZ azonban úgy véli, a feltételek egyelőre nem adottak a rohingják hazatérésére. A menekültek azt szeretnék, ha garantálnák a biztonságukat Mianmarban, és adnának nekik állampolgárságot. Arakán állam erre nem hajlandó, ugyanis a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket. Angelina Jolie azzal a céllal utazott Bangladesbe, hogy felmérje a rohingja menekültek humanitárius szükségleteit, valamint azokat a jelentősebb kihívásokat, melyekkel Banglades, mint befogadóország néz szembe - tájékoztatott közleményében az UNHCR.

A rohingják többsége főként a nyugat-mianmari Arakán államban él, és a világ egyik legüldözöttebb kisebbsége. Néhány szakértő úgy véli, hogy őshonosak a térségben, mások szerint a bengáli területek brit gyarmatosítása idején, majd Burma (a későbbi Mianmar) 1948-as függetlenedése és az 1971-es bangladesi függetlenedés után érkeztek a régióba. Hiába élnek generációk óta Mianmar területén, az államvezetés továbbra is illegális bevándorlóknak tekinti őket. Az 1982-ben elfogadott mianmari állampolgársági törvény sem ismeri el etnikai csoportként, és gyakorlatilag megfosztja őket az állampolgárságtól. A kisebbség tagjai naponta kénytelenek diszkriminációval szembesülni: nincs tartózkodási engedélyük, nem gyakorolhatják szabadon a vallásukat, sőt, a mozgásban is korlátozzák őket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Business Recorder

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.