Pesti Srácok

Ausztria szerint elfogadhatatlan, hogy az EU visszafogadja a terroristákat, vagy azok feleségeit

null

A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban. Mint fogalmazott: Ausztriába 30-60 ember akarhat visszatérni, akik önként utaztak a Közel-Keletre, terrorista szervezetek oldalán harcoltak, megsebesültek, most meg annak az államnak az egészségügyi rendszerét akarják használni, amelyet meg akarnak semmisíteni.

Kickl a Kronen Zeitung című osztrák napilapban szombaton megjelent nyilatkozatában felvetette, hogy az Európai Uniónak az ENSZ segítségével a közel-keleti régióban kellene felállítania az Iszlám Állam európai zsoldosainak ügyében eljáró különbíróságokat. Meggyőződése szerint ez lehetővé tenné a tanúk meghallgatását és a bűnügyi eljárás lefolytatásához szükséges információk megszerzését helyben. Az osztrák belügyi tárcavezető szavai szerint Bécs elfogadhatatlannak tartja, hogy visszafogadják Európába azokat a zsoldosokat, akik azért utaztak a konfliktus sújtotta régiókba, hogy a szélsőségesek oldalán harcoljanak. Ez vonatkozik a terroristák feleségeire is, akik - mint mondta - megbízható fedezéket biztosítottak férjeiknek, és főztek rájuk, miközben ők harci cselekményeket folytattak.

- fogalmazott Kickl.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök a múlt hétvégén felszólította Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot és más európai szövetségeseit, hogy fogadják vissza és állítsák bíróság elé azt a több, mint 800 dzsihadistát, akiket Szíriában fogtak el. Az amerikai elnök jelezte, hogy elutasító válasz esetén szabadon engedik a szélsőségeseket. A Washington által támogatott kurdok ezt követően leszögezték, hogy nem engedik szabadon az Iszlám Állam külföldi dzsihadistáit, de hazájuknak felelősséget kell vállalniuk értük.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.