Az Európa Tanács biztosa szerint lehetővé kell tenni a menekültek családegyesítését

A más kontinensekről érkezők hátrahagyott családtagjainak Európába irányuló veszélyes és illegális bevándorlását elkerülendő minden menekült, vagy bármilyen státusú védelemre jogosult számára lehetővé kell tenni családjának újraegyesítését - hangsúlyozta Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.
Nyilatkozatában Mijatovic - egy Dániában ideiglenes védelemben részesült szír állampolgár családegyesítésével kapcsolatban - kiemelte, hogy az Európa Tanács egyes tagállamai kötelezettségeiket megsértve, elrettentő eszközként használva egyáltalán nem, vagy csak nagyon hosszú idő alatt engedélyezik a védelemre jogosultak családegyesítését. Kiemelte, hogy a családok szétszakítottságának jelentős negatív következményei vannak, és nehezíti a társadalmi beilleszkedést.
Mijatovic arra emlékeztetett, hogy az emberi jogi törvények a családegyesítést alapvető jogként ismerik el, hiszen lehetővé teszi a menekültek és minden sérülékeny csoport számára a normális élethez való visszatérést. Rögzíti, hogy a kiegészítő, vagy ideiglenes védelemben részesülőket a menedékkérőkkel megegyező jogok illetik meg: nem lehet őket visszaküldeni hazájukba, nem tehetők felelőssé családtagjaik hátrahagyásáért. Ennek alapján úgy a menekültek, mint a kiegészítő vagy ideiglenes védelemben részesülők és családtagjaik számára hozzáférhetővé kell tenni a családegyesítést. Megjegyezte, hogy a családegyesítés iránti kérelem elfogadását megelőzően rendszerint nagyon hosszú várakozási idő - például a Dániában érvényes hároméves időszak - nem felel meg az Európa Tanács gyorsaságra vonatkozó követelményének.
Forrás/fotó: MTI
