Pesti Srácok

Bakondi: Az EP-választások kampányeseménye volt az EP-ben tartott vita

Bakondi: Az EP-választások kampányeseménye volt az EP-ben tartott vita

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint már a jogállam problémakörét feszegető kérdésfeltevések is hamisak voltak az Európai Parlamentben szerdán, a legfrissebb magyarországi fejleményekről tartott vitában. Bakondi György pénteken az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: ez a beszélgetés - amelyet nem nevezne vitának, mert csak néhányan voltak - a májusi EP-választások kampányeseménye volt.

A vita fogadtatásáról azt mondta: a baloldali és liberális média próbálja felhívni a figyelmet Magyarország általuk vélt hibáira, európai értékekkel szerintük össze nem egyeztethető magatartására. Ezek a főtanácsadó szerint vagy teljes mértékben valótlanságok, vagy felnagyított esetek. Jelezte, három fő kérdés került szóba szerdán: a munka törvénykönyvének módosítása, a közigazgatási bíráskodás bevezetése és a budapesti tüntetések. Közölte: az EU-tagállamok több, mint felében a magyarországi 400-nál magasabb, 410 óra fölötti a túlórakeret, szintén több, mint a tagországok felében van közigazgatási bíróság, a tüntetések esetében pedig akkor jártak volna el politikailag korrekten - amire korábban nagy hangsúlyt helyeztek -, ha egyúttal a franciaországi, németországi, belgiumi tüntetésekre is figyelmet fordítottak volna. Bakondi György elmondta: az európai szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke büszkén mondta, hogy húsz éve konzultál Soros Györggyel és nagy barátja az üzletembernek, a nyílt társadalom eszméjének követője.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.