Pesti Srácok

Cáfolta a Legfőbb Ügyészség a HVG valótlan állításait és csúsztatásait

Cáfolta a Legfőbb Ügyészség a HVG valótlan állításait és csúsztatásait

Közleményt adott ki a Legfőbb Ügyészség, melyben a HVG csúsztatásait leplezik le, akik eltérő adatkörökből valótlan következtetéseket vontak le az emberölések statisztikai adataiból. A HVG legutóbbi számában – anélkül, hogy előzetesen arról a Legfőbb Ügyészséget, a Belügyminisztériumot vagy az ORFK-t megkérdezték volna – valótlanul azt állította, hogy a 2015-ös és 2016-os szándékos emberölési adatok „hazai fogyasztásra” lényegesen alacsonyabbak, mint az Eurostatnak megküldött adatok. Valójában az újság két teljesen eltérő adattartalmú halmazt vetített egymásra, ebből valótlan tartalmú következtetésekre jutva.

Az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika (ENYÜBS) minden évben kimutatja – az emberöléseken belül – a szándékos befejezett emberölések számát, tehát azt a szándékos bűncselekményi számot, ami ténylegesen a sértett halálával jár. 2014-ig az Eurostat (az Európai Statisztikai Hivatal) ezen befejezett emberölések számadatait vette át.

Ezt követően az Eurostat új fogalomkör szerint gyűjti az adatait. Ez a bűncselekmények nemzetközi statisztikai célú osztályozási rendszere. Az Eurostat „szándékos emberölés” fogalma nemcsak a befejezett, hanem a kísérleti, vagy előkészületi szakban maradt emberölések számát is tartalmazza. Ezen túlmenően az Eurostat a szándékos emberölés fogalomkörébe vonta az emberrablás azon minősített esetét, amikor szándékos emberölés is megvalósul. Az Eurostat szempontjai szerinti szándékos emberölés adatköre tehát lényegesen szélesebb, mint a szándékos befejezett emberölések ENYÜBS szerinti köre.

A 71 migráns halálával járó eset is a lap csúsztatása, mivel ez a cselekmény több emberen elkövetett emberölés bűntettének minősül, amely a büntetőjog szerint 1 rendbeli bűncselekmény akkor is, ha akárhány – jelen esetben 71 – ember halálával jár. Ekként a bűnügyi statisztikában is 1 bűncselekményként szerepel.

PestiSracok facebook image

Mindezen információt a HVG számára is megadta volna a rendőrség vagy az ügyészség, amennyiben igényt tartott volna rá – írja a Legfőbb Ügyészség közleménye.

Forrás: Legfőbb Ügyészség; Fotó: budapest-foto.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.