Pesti Srácok

Csehország árvaházat és iskolát épít Szíriában

Csehország árvaházat és iskolát épít Szíriában

Árvaházat és iskolát épít Szíriában Csehország - jelentette be szerdán Andrej Babiš miniszterelnök a közszolgálati Cseh Hírtelevíziónak nyilatkozva.

A kormányfő kedden Prágában tárgyalásokat folytatott a szíriai Vörös Félhold szervezet képviselőivel, s megállapodtak abban is, hogy az árvaház befogadóképessége kezdetben ötven fő lesz. Később bővíteni fogják a kapacitását. A cseh állam 20 ezer négyzetméteres telket birtokol Damaszkusz közelében. A projekt megvalósítására a kormány alapítványt hoz létre, amely támogatókat fog keresni az árvaház és az iskola felépítésének finanszírozására. Az árvaház és az iskola után egy bentlakásos kollégium, valamint egy sportközpont is épülne a telken.

- mondta Babiš a televíziónak. Az épületet szíriai építészek tervezik meg, és szíriai cégek fogják építeni.

PestiSracok facebook image

- pontosított Andrej Babiš. Michaela Šojdrová cseh kereszténydemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő tavaly azt javasolta, hogy Csehország fogadjon be 50 szíriai árvát a görögországi menekülttáborokból. Andrej Babiš a javaslatot értelmetlennek minősítette és elutasította, amiért számos bírálatot kapott a sajtóban. A kormányfőnek meggyőződése, hogy az árváknak Szíriában kell segítséget nyújtani.

- húzta alá Babiš.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.