Pesti Srácok

Csóka János Pál az MSZP-ből: Az ellenzéki összefogás matematikája a teljes bukáshoz vezet

Csóka János Pál az MSZP-ből: Az ellenzéki összefogás matematikája a teljes bukáshoz vezet

Ha három almát és három rohadt körtét összeadunk, nem hat alma lesz az eredmény, viszont a rohadt megrohasztja a többit is — ezzel a hasonlattal reagált a Magyar Nemzetnek adott interjújában Csóka János Pál, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és az MSZP nemzetiségi tagozatának alelnöke a Jobbikkal való összefogás tervére. A Raoul Wallenberg-díjas politikus szerint az ellenzéki választási matematika nem a győzelemhez, hanem a baloldal teljes bukásához, összeomlásához vezet.

Van kifogása a Fidesz politikájával kapcsolatban, de ezt össze sem tudja hasonlítani a Jobbikról alkotott véleményével – mondta el az interjúban a Raoul Wallenberg-díjas politikus, aki szerint nincs olyan érv, ami indokolná a nácikkal való együttműködést. Arra a felvetésre, hogy az ellenzéki pártok szerint a választási matematika csak a Jobbikkal ad nyerő számot, Csóka János Pál azt mondta: Karácsony Gergely számításait ismeri, de nem ért velük egyet. A roma vezető szerint ha három almát és három rohadt körtét összeadunk, nem hat alma lesz az eredmény, viszont a rohadt megrohasztja a többit is, vannak a történelemben példák az ilyen számítgatás következményeiről. Csóka elhiszi Karácsony Gergelynek, hogy mindig is antifasiszta volt, de most nagyon rossz irányba indult el, aminek az lesz az eredménye, hogy a baloldali politika felszámolja magát, és nem a kiszámolt győzelem, hanem a teljes bukás és összeomlás lesz a vége.

Ha az MSZP vezetése nem határolódik el Karácsony Gergely kijelentésétől, illetve nem teszi egyértelművé a választóknak, hogy a Jobbikkal, mint náci megnyilvánulásokban érintett párttal semmilyen együttműködésre nem hajlandó, akkor felfüggesztem párttagságomat és lemondok a pártban betöltött tisztségemről – olvasható Csóka János Pál pénteken kiadott közleményében, amelyben arra szólította fel az MSZP-t, hogy határolódjon el Karácsony Gergely mondataitól és a Jobbiktól, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltjeként a Hír TV műsorában azt mondta: nem tartja náci beszédnek Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselőjének azon 2012-es javaslatát, miszerint listázni kellene a zsidó származású képviselőket, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Magyar Hírlap

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.