Pesti Srácok

Egy izraeli politikus szerint országának nem kéne más népek felett uralkodni

null

Beni Ganz, az Izrael Ereje (Hoszen Liszrael) párt vezetőjének első hosszabb, politikai álláspontját tükröző interjúja szerint Izraelnek nem kellene egy másik nép fölött uralkodnia - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet szerdán.

Az interjú teljes tartalmát csak pénteken hozzák nyilvánosságra, de szerdai beharangozásából kiderült, hogy a volt vezérkari főnök Ganz szerint meg kell találni az utat ahhoz, hogy Izrael ne uralkodjon egy másik nép, vagyis a palesztinok felett. A 2005-ös gázai egyoldalú kivonulásról Ganz elismerően nyilatkozott, a tanulságok levonásának fontosságát hangoztatta, melyeket - mint mondta - más helyeken is alkalmazni kell. Ezért a kijelentéséért az izraeli médiában szerdán több jobboldali politikus támadta, és baloldalinak nevezte az újsütetű pártvezért.

A Likud párt azzal vádolta meg a közvélemény-kutatási adatok alapján az április kilencediki választások egyik esélyesének tekintett politikust, hogy szavaival beismerte, hogy a telepesek egyoldalú kitelepítését tervezi a palesztin területek közé tartozó Ciszjordániából. Erre Ganz a közösségi médiában megjelentetett közleményében azt felelte, hogy maga a Likud párt szavazta meg és hajtotta végre a gázai kivonulást, s emlékeztetett rá, hogy Miri Regev jelenlegi kulturális miniszter a hadsereg szóvivőjeként vett részt a történésekben.

A két közismert izraeli művésszel, Slomó Arcival és Hanoch Daummal folytatott beszélgetésben Ganz azt is közölte, hogy szerinte a palesztinokkal kötendő béke legfontosabb pontja a biztonsági kérdés.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.