Pesti Srácok

Egyes hírek szerint megadta magát az Iszlám Állam utolsó pár száz harcosa Szíriában

Egyes hírek szerint megadta magát az Iszlám Állam utolsó pár száz harcosa Szíriában

Megadta magát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet utolsó néhány száz harcosa Szíriában; a legutóbbi napokig megmaradt tenyérnyi területüket az iraki határ közelében elfoglalta a nyugati támogatást élvező arab-kurd koalíció - jelentette szombat reggel az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

Az IÁ ellen ádáz harcot vívó Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a minap közölte, hogy a dzsihadisták egy alig több, mint egy négyzetkilométeres területre szorultak vissza Deir ez-Zór tartományban. Alagutakat ástak, ezekben sáncolták el magukat, ami nehezítette a küzdelmet ellenük - mondta egyik szóvivőjük.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező, angliai központú OSDH azt közölte szombaton: több száz dzsihadista megadta magát, legfeljebb az alagutakban lehetnek még emberei az IÁ-nak. A Reuters hírügynökség más forrásból nem tudta megerősíteni az OSDH állításait.

Forrás: MTI; Fotó: sputniknews.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.