Pesti Srácok

ENSZ: Észak-Korea folytatja nukleáris és rakétaprogramját

ENSZ: Észak-Korea folytatja nukleáris és rakétaprogramját

Észak-Korea töretlenül folytatja nukleáris és rakétaprogramját, és civil létesítményeket - köztük reptereket - használ az összeszereléshez és teszteléshez - írta ENSZ-szakértőkre hivatkozva a Kyodo japán hírügynökség vasárnap.

"A csoport kiderítette, hogy Észak-Korea civil létesítményeket, köztük repülőtereket használ ballisztikus rakéták összeszerelésére és tesztelésére" - hívta fel a figyelmet az észak-koreai szankciók betartását vizsgáló bizottságnak készített éves jelentésében a testület. A beszámolóban a szakértők rámutattak, hogy a betiltott fegyverek kipróbálásához használt létesítmények kiváló infrastruktúrával rendelkező területeken, vasúti pályák, országutak mentén találhatóak. A csoport szerint Észak-Korea szándékosan választ különféle elszórt helyszíneket a rakéták összeszereléséhez, tárolásához és teszteléséhez, hogy elkerüljön egy lefejező csapást.

A jövő hónapban közzétételre kerülő dokumentumban a világszervezet nyolc szakértője arra a következtetésre jutott, hogy Phenjan a nemzetközi erőfeszítések és az ENSZ szankciói ellenére töretlenül folytatja a fegyverkezést. Műholdas felvételek szerint továbbra is üzemel a jongbjoni atomlétesítmény, amelynek bezárását Észak-Korea a tavaly szeptemberi Korea-közi csúcstalálkozón kilátásba helyezte. A phenjani nyilatkozatban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megfogadta, hogy az Egyesült Államok megfelelő gesztusa esetén bezárja a létesítményt.

A brit, kínai, francia, orosz, amerikai, japán, dél-koreai és dél-afrikai szakértők által készített beszámoló arra is rámutatott, hogy a vonatkozó ENSZ-szankciókat semmibe véve külföldi valuta, olaj és szén érkezik Észak-Koreába a kikötőkön és reptereken keresztül. A panel egyúttal kifogásolta, hogy Dél-Korea nem jelentette, hogy kőolajtermékeket szállított északi szomszédjának a keszongi összekötő irodán keresztül.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Getty Images

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.