Pesti Srácok

Folytatódnak a zavargások Haitin, közben külföldiekből álló fegyveres csoportot fogtak el és adtak át az Egyesült Államoknak

null

Külföldiekből álló fegyveres csoportot vettek őrizetbe a haiti hatóságok a február eleje óta tartó kormányellenes tüntetésekkel összefüggésben, s a csoport tagjait átadták az Egyesült Államoknak - közölték csütörtökön amerikai és haiti hivatalos források.

Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint az elfogott fegyvereseket - akik között jelentések szerint öt amerikai mellett egy szerb és egy orosz állampolgár is van - a haiti hatóságokkal együttműködésben szerdán elszállították az Egyesült Államokba. Sajtóértesülések szerint a csoport tagjainál letartóztatásukkor félautomata fegyvereket, karabélyokat, pisztolyokat, drónokat és műholdas telefonokat találtak. A letartóztatást követően a haiti sajtó több nevet hozott nyilvánosságra, amelyekhez katonai háttérrel rendelkező amerikai állampolgárok közösségi profilja kapcsolódik, hivatalos közlés azonban egyelőre nem volt a csoport tagjainak személyazonosságáról.

Haitin február 7-e óta tartanak a zavargások, amelyekben eddig hét ember vesztette életét. A helybéliek az életkörülmények romlása miatt tiltakoznak, Jovenel Moise elnököt teszik felelőssé az ország lesújtó helyzetéért és a lemondását követelik. A két éve hatalmon lévő elnök egy hétig tartó hallgatás után a múlt héten televíziós beszédben hangoztatta: nem fogja hagyni, hogy az ország "fegyveres bandák és kábítószer-kereskedők kezére kerüljön". A megmozdulások másfél hete lecsendesültek, ellenzéki vezetők azonban péntekre újra utcára hívták az embereket.

Az amerikai külügyminisztérium a múlt héten bejelentette, hogy hazarendelte nem kulcsfontosságú diplomatáit Haitiról, és figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy a zavaros helyzet miatt ne utazzanak a karibi országba.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.