Pesti Srácok

Gyöngyösi Márton ordas zsidózásáról került elő egy újabb videó

Gyöngyösi Márton ordas zsidózásáról került elő egy újabb videó

Egészen elképesztő beszédet tartott fél évvel a zsidólistázós parlamenti felszólalását követően Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnökhelyettese-frakcióvezetője, aki tizenkét hosszú percig csak a zsidó emberekkel, Izraellel és a hazai zsidósággal foglalkozott. Az Origo által megtalált felvételen az hallható, amint a jobbikos politikus arról beszélt pártja 2013-as, Nemzeti Majális elnevezésű rendezvényén, hogy hadat kellene üzenni Izraelnek, az összes izraeli polgár nemzetbiztonsági kockázatot jelent, valamint a hazai zsidóság a cionizmus oldalára állt.

A világ hetedik legantiszemitább embere, Gyöngyösi Márton a múlt héten a Válasz Online-ban próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

- állította a Jobbik jelenlegi elnökhelyettese, aki az interjú során végig azt sugallta: vele is hasonló a helyzet. Csakhogy a probléma annyi, hogy pár éve még listázta volna a zsidó származású képviselőket a magyar parlamentben. Nem könnyíti meg a dolgát a mentegetőzésben, hogy az Origo birtokába került egy olyan felvétel, amelyen tizenkét hosszú percen keresztül minősíthetetlen stílusban beszélt a zsidó emberekről, Izraelről és a magyarországi zsidóságról.

PestiSracok facebook image

"Sipítozó izraeli nagykövet"

Miután 2012 novemberében elmondta hírhedt beszédét a magyar Országgyűlésben, fél évvel később a munka ünnepén pártja, a Jobbik megtartotta a - napjainkra anyagi indokokra hivatkozva megszüntetett - Nemzeti Majálist. A politikus számára több lehetőség is kínálkozott: óvatosan kifarolhatott volna korábbi, botrányos álláspontja mögül, vagy pedig megerősíthette volna azt. Gyöngyösi Márton ez utóbbi megoldást választotta, és az esemény résztvevői előtt minden addiginál vehemensebb zsidózásba kezdett, jól láthatóan lubickolva a megmondóember szerepkörében.

- ezzel a nem is olyan burkolt antiszemita megjegyzéssel kezdte beszédét a több száz fős hallgatóság előtt. Pár gondolattal később még ennél is nyilvánvalóbbá tette, kire gondolt a Jobbik, és személy szerint saját maga, amikor a kettős állampolgárok kiszűréséről beszélt.

- hangoztatta a "sipítozó" izraeli nagykövetről a ma már az antiszemitizmusát tagadó politikus. Miután több nemzetközi példát is felsorolt, hogy az egyes országokban "hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez", rátért arra, valójában mire is megy ki a játék.

Gyöngyösi szerint minden egyes zsidó nemzetbiztonsági kockázatot jelent

- szögezte le a Jobbik jelenlegi elnökhelyettese, aki szerint a zsidó emberek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarországnak. Hozzátette, hogy "nekünk, magyaroknak van egy ennél is sokkal fontosabb okunk az aggodalomra", ez pedig az, hogy a zsidó államnak első számú célpontja Magyarország. Ezt Simon Peresz egykori izraeli államfő szavaira alapozta, aki meglátása szerint gyarmatbirodalom-építő és gyarmatosító politikát folytatott.

- lelkesítette a beszédét többször tapssal megszakító híveit a politikus, hogy aztán még ennél is jóval keményebben fogalmazva kijelentse, hogy - a magyar diplomácia tehetetlensége miatt - háborút kellene indítani Izrael ellen a történtek miatt.

Hatalmas taps csendült fel a szavait követően, a népszerűségben fürdő Gyöngyösi pedig csak nem akarta abbahagyni a zsidó emberek gyalázását.

Cionistának mondta az ATV-t és a Klubrádiót

A "magyar-zsidó viszonyrendszerre" utalva elmondta, hogy nem a Jobbik fellépése miatt feszült a helyzet, hanem "attól a provokációtól, ami a magyar néppel szemben zajlik". Ebből a nézőpontból kiindulva kijelentette, hogy nemcsak Izrael kívülről, hanem a hazai zsidóság belülről is feszíti a húrt, akik szerinte egyértelműen "a cionizmus oldalára álltak a magyar nemzeti üggyel szemben". Nem mellesleg a cionisták egyik fő kommunikációs felületeként jellemezte az ATV-t és a Klubrádiót.

Miután Gyöngyösit ismét megtapsolták a jelenlevők, megismételte mondandóját.

- mondta pár gondolattal később.

https://videa.hu/videok/origo/hirek-politika/2013-05-01-jobbik-majalis-gyongyosi-marton-7GcQjakegiyFJgxg

Szinte mindennapra jut egy jobbikos antiszemita botrány

Nem ez volt az első antiszemita botrány a pártban, ezek azok:

  • Kulcsár Gergely volt parlamenti képviselő leköpte a budapesti holokauszt-emlékművet.

  • Jakab Péter jelenlegi frakcióvezető-helyettes a „kiválasztott néphez” tartozó bűnözők kiváltságáról beszélt egy lakossági fórumon. Az Origo egy valóságos csokrot mutatott be a politikus hasonló megnyilvánulásaiból. „A magyar nemzet semmivel sem tartozik a zsidóságnak. Se bűnbánattal, se jóvátétellel. Ha Ön nem így gondolja, akkor én is aggódom. Egyszerű honpolgárként. Magyarként a magyarokért” – írta pár évvel ezelőtt Köves Slomónak címzett nyílt levelében, amelyben a „zsidó megmondóembereknek” is „beolvasott”.

  • Szávay István képviselőnek nemrég azért kellett lemondania, mert egy zsidó nő megverésével dicsekedett.

  • Sneider Tamás pártelnök esküvőjéről néhány hete napvilágra került egy videó, amelyen felesége náci karlendítéssel pózol.

  • Bencsik János képviselő pedig több írásában is védelmébe vette a 2012-ben az Országgyűlésben a „zsidók listázását” felvető Gyöngyösi Mártont, majd egyik cikkében összegyűjtötte azokat az amerikai zsidókat, akik miatt szerinte „izraeliek markába” került az Egyesült Államok.

  • Gyöngyösi Márton megkérdőjelezte a magyarországi holokauszt áldozatainak számát a Jewish Chronicle nevű izraeli lapban. Az „izraeli térhódítással” kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a zsidók nemkívánatosak Magyarországon.

Forrás: Origo; Fotók: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.