Pesti Srácok

Gyöngyösi szerint a kormány az ÁSZ-on keresztül tör a Jobbik kiiktatására

Gyöngyösi szerint a kormány az ÁSZ-on keresztül tör a Jobbik kiiktatására

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) döntései valójában „Orbán Viktor hivatalában” születnek, a cél pedig a Jobbik kiiktatása - állította Gyöngyösi Márton az ATV műsorában. A Jobbik elnökhelyettese elárulta: a párt sorozatos finanszírozási botrányai miatt indított eljárások már likviditási problémákhoz vezettek.

A Jobbik elnökhelyettese az ATV műsorában felidézte, a tavalyi évből még 660 milliós bírságuk áll fenn, ehhez jött az Állami Számvevőszék újabb, 260 milliós büntetése. Gyöngyösi Márton hozzátette, ha ezt az ÁSZ azonnal be akarja hajtani, akkor a pártnak likviditási problémái léphetnek fel, ezért szerinte nem túlzás azt állítani, hogy ez a lépés a „kiiktatásukra” tett kísérlet.

Gyöngyösi Márton kiemelte: egy volt fideszes képviselő irányítja az ÁSZ-t, ezért szerinte a szervezet döntései valójában „Orbán Viktor hivatalában” születnek. Mint fogalmazott, „ez egy politikai jellegű lejáratás”. A jobbikos politikus szerint az ÁSZ jelenleg nem ellenőrző, hanem végrehajtó szervként, hatóságként lépett elő, és „mindenféle” okkal bírságol meg szerinte politikai erőket, kivéve a kormánypártokat. Mint megjegyezte, hamarosan rendkívüli kongresszusra is sor kerülhet az ügyben. Gyöngyösi azt is elmondta, „nem adjuk fel ilyen könnyen”, mert ha kell, akkor „elmennek a végsőkig”.

A politikus arról is beszélt, hogy Strasbourghoz fordul a párt, mivel szerinte itthon nincsenek jogi eszközeik arra, hogy fellebbezzenek a döntés ellen. A politikus elmondta, záros határidőn belül be kell fizetni a bírságot, de erre nincsen pénzük, és ha haladékot sem kapnak, akkor szinte „azonnal” fizetésképtelenné válik a párt.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.