Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc azt álmodta, hogy ő egy politikai tényező Európában

Gyurcsány Ferenc azt álmodta, hogy ő egy politikai tényező Európában

A Facebookon is közzétett nyílt levelében Gyurcsány Ferenc azzal vádolja Angela Merkel német kancellárt, hogy szemet huny Orbán Viktor önkényuralmat teremtő, Európa-ellenes politikája felett. A DK elnöke arra kérte a német politikust, hogy miként korábban is sokszor és bátran megtette, most is álljon ki az elvei és a meggyőződése mellett, és elnéző politikájával ne tartsa a hatalomban Orbánt.

A DK elnöke bejegyzésében azt írta: Angela Merkel felelőssége is, hogy a magyar kormány nem Európa egységén, hanem a bomlasztásán munkálkodik; a kancellár talán azért huny szemet Orbán Viktor politikája felett, mert így képviseli a német befektetők érdekeit, esetleg azért, mert meg akarja őrizni az Európai Néppárt egységét. Gyurcsány Ferenc szavai szerint nem Angela Merkel tartja a hatalomban a magyar miniszterelnököt, de mentegető, elnéző politikájával akarva-akaratlanul hozzájárul ahhoz.

A DK elnöke kiemelte: sok tízmillió eurónyi állami pénzből helyeznek ki országszerte olyan plakátokat, amelyek azt állítják, hogy az Európai Unió bevándorláspárti többsége - benne az Európai Néppárt - Magyarországra tör. Hozzátette: olvasta Angela Merkel arról szóló nyilatkozatát, hogy ezzel nem ért egyet, és majd el is fogja mondani a magyar miniszterelnöknek. Gyurcsány Ferenc azzal folytatta gondolatmenetét, hogy egy ilyen beszélgetés nem hoz változást, mert utána is marad a megtévesztett, félrevezetett magyar nép, az erős Európa-ellenes hangulat, a manipuláció. Ha Németország szemet huny a magyar kormány politikája felett, és csak szavakban áll ki Európa mellett, akkor iszonyatos évek várnak Európára is, Magyarországra is – foglalta össze véleményét a DK elnöke.

Forrás: MTI/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.