Pesti Srácok

Honvédelmi államtitkár: Erős magyar védelmi ipar nélkül nincs erős hadsereg

null

Erős hazai védelmi és biztonsági ipar nélkül nincs erős hadsereg - jelentette ki Szabó István honvédelmi ügyekért felelős államtitkár kedden Budapesten, egy biztonsági konferencián.

Az államtitkár azt mondta: a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek külföldi beszállítóktól való függőségét. Ezt a célt szolgálja az a fegyvergyár is, ahol cseh licensz alapján gyártanak fegyvereket magyar fegyveres és rendvédelmi szerveknek. Ezzel együtt van még teendő - tette hozzá Szabó István, hangsúlyozva: a tényleges igények alapján, innovatív megoldásokkal kell tervezni a jövőt, építeni a magyar haderőt. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt 5 évben is nagyot változott a világ, számos új globális kihívás jelent meg. Példaként említette az ukrán válságot, a nyugat-balkáni instabilitást, a terrorizmus erősödését és az illegális migrációt.

- közölte. Mint mondta, mindemellett a technológia változásai is napról napra tapasztalhatók. Példaként említette, hogy a kibertérben akár egy nap alatt is több száz támadás érhet egy országot. Hangsúlyozta: a biztonság egyik záloga a Magyar Honvédség. Ahhoz, hogy a biztonságot minél magasabb szinten tudják garantálni, jól felszerelt, kiképzett és motivált katonákra és az őket támogató hátországra van szükség.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta az államtitkár, aki szerint fontos, hogy valamennyi, a védelmi iparban érintett szereplő bizalommal tekintsen az e célú kormányzati szándékokra és lehetőség szerint támogassa azokat. Szabó István fontos üzenetnek nevezte, hogy a rendezvénynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ad otthont; szerinte ez is jelzi a felsőoktatás és a kutatás védelmi iparban betöltött fontos szerepét.

Koltay András, az NKE rektora arról beszélt: a hadtudományi és rendészettudományi karok monopolhelyzetben vannak a felsőoktatási piacon, de az igények szerint ezeket a képzéseket is folyamatosan modernizálni, bővíteni kell. A rektor is felhívta a figyelmet arra, hogy a XXI. században lépten-nyomon új biztonsági kockázatokkal kell szembenézni. Bár kitért arra, hogy a nemzetközi és hazai tendencia szerint is egyre nagyobb szerepük van a magánbiztonsági cégeknek, ezzel együtt a rektor szerint fontos kérdés, hogy az állam érintett szereplői miként tudják megteremteni a nagyobb biztonságot.

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ), a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) és a Biztonságpiac Kft. hatodik alkalommal rendezte meg a Biztonságpiac című konferenciát és kiállítást. A tanácskozáson a belügyi és a honvédelmi tárca, a rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint a magánbiztonsági ágazat vezetői és döntéshozói elemzik az elmúlt év magán-, civil és közbiztonsággal kapcsolatos eseményeit, aktuális trendjeit és kilátásait.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.