Pesti Srácok

Kitoloncolhatják a tíz éve illegálisan Amerikában tartózkodó atlantai rappert

null

Letartóztatták vasárnap 21 Savage ismert atlantai rappert az amerikai bevándorlási hatóságok, mivel kiderült, hogy több, mint tíz éve illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

A rapper 12 évesen Nagy-Britanniából érkezett 2005-ben Atlantába, de vízuma egy éven belül lejárt és azóta nem hosszabbította meg. Eredeti nevén Shayaa Bin Abraham-Joseph a 21 Savage művésznevet felvéve vált ismert előadóvá. Bryan Cox, a bevándorlási hatóság szóvivője elmondta, hogy a férfi jelenleg Georgia államban van őrizetben, és a szövetségi bevándorlási bíróságon indul ellene kitoloncolási eljárás.

Cox hozzáfűzte, hogy a rappert 2014-ben Georgiában már letartóztatták kábítószer-birtoklás miatt, és nem tud róla, hogy a most 26 éves zenész annak idején védelmet kapott volna az Egyesült Államokba illegálisan érkező gyermekek számára létrehozott DACA-programban, amelyben egyébként nem kaphat helyt, aki bűncselekményt követett el.

Diana LaPolt, 21 Savage ügyvédje a Variety című szórakoztatóipari szaklapban hangsúlyozta, hogy ügyfele szegény sorban élő, hátrányos helyzetű fiatalokat segítő programokban dolgozik, gyakran támogat jótékonysági szervezeteket és sok fiatal példaképének tekinti. Mint mondta: igyekeznek elérni a rapper szabadon bocsátását és "tisztázni az esetleges félreértéseket". A rappernek egész sor koncertje lenne a közeljövőben, csütörtökön Atlantában lépne fel. Legutóbbi albuma, az I Am > I Was a Billboard 200-as lemezlistájának élén debütált.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Getty Images

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.