Pesti Srácok

Legalább kétszázezren tüntettek Barcelonában a katalán politikusok elleni büntetőper miatt

Legalább kétszázezren tüntettek Barcelonában a katalán politikusok elleni büntetőper miatt

Százezrek tiltakoztak szombaton Barcelonában, Katalónia központjában az ellen a büntetőper ellen, amely 12 katalán szakadár politikus ellen indult Spanyolországban a 2017 őszi elszakadási kísérlet miatt.

A rendőrség szerint 200 ezren, a felvonulást szervező szakadár szervezetek szerint félmillióan vonultak utcára. A menet elején "Az önrendelkezés nem bűncselekmény" feliratú molinót vitt a tömeg. Emellett sokan katalán zászlókkal és "szabadságot a politikai foglyoknak" feliratú transzparenseket vittek magukkal. A tiltakozók szerint a függetlenségi népszavazás kezdeményezői és megszervezői semmilyen bűncselekményt nem követtek el.

A madridi ügyészség szerint ezzel szemben lázadást, zendülést és költségvetési csalást követtek el. A szakadár katalán vezetők pere kedden kezdődött a spanyol fővárosban. 2017. október 1-jén Katalónia elszakadáspárti vezetése népszavazást tartott a terület függetlenségéről, melyen a választásra jogosultak többsége nem vett részt, de akik igen, azok nagy többsége a függetlenségre szavazott. A népszavazást a spanyol alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki, a spanyol rendőrség pedig erőszakot is alkalmazott, hogy meghiúsítsák a referendumot.

A népszavazást követően a függetlenségpárti vezetők ki is kiáltották, és azonnal fel is függesztették Katalónia függetlenségét, és tárgyalni akartak a madridi vezetéssel, amely következetesen elzárkózik attól, hogy a jelenleg is nagy autonómiát élvező térség elszakadásáról tárgyaljon. Madrid ehelyett eltávolította hivatalából a katalán vezetést, 12 szakadár vezető ellen pedig büntetőper indult. Carles Puigdemont volt katalán elnök külföldre menekült az igazságszolgáltatás elől. Egykori helyettesére, Oriol Junquerasra 25 év, 11 társára pedig 7 és 17 év közötti börtönbüntetést kért a vádhatóság. Ítélet nyáron várható.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.