Pesti Srácok

LMP: A kormánynak szembe kell néznie a lakhatási válsággal

null

Az LMP szerint a kormánynak szembe kell néznie a lakhatási válsággal.

Gál József, az ellenzéki párt budapesti képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek elmondta: sokan kerültek lehetetlen helyzetbe azt követően, hogy a fővárosi albérletek akár 40 százalékot, az átlagkeresetek emelkedését jelentősen meghaladó mértékben drágultak. Kiemelte, jelenleg országszerte egymillióan élnek albérletben, illetve valamilyen bérlakásban, a jövőben pedig ennek a számnak az emelkedése várható. Az ellenzéki politikus reményt keltőnek nevezte, hogy kezdeményezésére a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén az idei munkatervébe vette a lakhatási problémák felmérését és egy stratégia, valamint akcióterv kidolgozását. Az LMP szerint azonban emellett országosan is további lépésekre van szükség, így például egy, az önkormányzatokat segítő, 50 milliárd forintos szociális bérlakásalap létrehozására, a cafeteriaként nyújtható albérlettámogatások bevezetésére, a lakások bérbeadásának, illetve bérbevételének biztonságát növelő törvényre, valamint a bérlakásépítés és lakásfelújítás áfájának 5 százalékra csökkentésére.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.