Pesti Srácok

Magyar Nemzet: Elszámolási problémákkal küzd az MSZP Pest megyei szervezete

null

Az MSZP központi pénzügyi ellenőrző bizottsága nem fogadta el a párt 2019-es költségvetés-tervezetét, amit az elnökség jóváhagyásával a gazdasági igazgatóság nyújtott be — értesült a Magyar Nemzet.

A portál úgy tudja, a szervezet mérlegével vannak problémák, ezért a most hétvégi helyett csak a nyáron esedékes kongresszuson fogadhatják el a párt büdzséjét. Az MSZP-ben azzal magyarázták a változtatást, hogy központi pénzügyi ellenőrző bizottságuk nem fogadta el a párt 2019-es költségvetés-tervezetét, amit az elnökség jóváhagyásával a gazdasági igazgatóság nyújtott be. A Magyar Nemzet értesülései szerint az MSZP büdzséjét egyelőre a Pest megyei szervezet mérlegével kapcsolatos elszámolási problémák miatt nem lehet elfogadni.

A portál felidézi: tavaly ősszel kiszivárgott egy, az MSZP elnökének tulajdonított levél, amiben Tóth Bertalan arról írt, hogy „anyagi forrásaink beszűkültek, forrásaink jelentős részét a vidéki irodahálózat és alkalmazottaik fenntartására fordítjuk. Anyagi tartalé­kaink kiapadtak, az áprilisi választás előtt felvett hitelek jelentős része még visszafizetésre vár”.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.