Pesti Srácok

Már több tízezren szerepelnek az ukrán nacionalisták halállistáján

Már több tízezren szerepelnek az ukrán nacionalisták halállistáján

Már több tízezer, ukránellenesnek bélyegzett ember adatai szerepelnek az ukrán Mirotvorec nevű listázó honlapon – mondta Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa szombat reggel az M1 tévécsatornának adott interjújában.

A honlapon külföldi – közöttük magyar – politikusok, újságírók, kárpátaljai tisztviselők adatai szerepelnek. A listázás elindítása visszavezethető a 2013-14-ben kezdődött ukrán politikai fordulathoz, az úgynevezett Önkéntesek Mozgalmához. Az utóbbi szervezetbe tartozók segítették az utcán tiltakozókat élelmiszerrel, meleg takarókkal, így szerepük és megítélésük rendkívül pozitív volt. Amikor Oroszország nyíltan beavatkozott az ukrajnai eseményekbe, a szervezet tagjaitól indult a kezdeményezés, hogy készítsenek egy listázó honlapot, amelyen azok szerepelnek, akiket Ukrajna ellenségeinek tartanak – tette hozzá a szakember. A Mirotvorec ötlete az ukrán belügyminisztériumhoz köthető, a titkosszolgálat pedig felhasználja az adatokat – mondta Fedinec Csilla. Nemzetközi nyomásra egyszer már majdnem bezárták a honlapot, de maga Porosenko elnök lépett közbe, így az jelenleg is üzemel.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?