Pesti Srácok

Milyen eredeti... - Száznapos Programra keresztelte Karácsony még mindig nem létező választási programját

null

Az előválasztás során a szocialista Horváth Csabát durván maga mögé utasító Karácsony Gergellyel közölt öröminterjút a 24.hu hétfőn. A Párbeszéd főpolgármester-jelöltje többek között arról beszélt, a kormány annyira megijedhet az EP-választások eredményétől, hogy megakadályozhatja a főpolgármester-választást is. Karácsony Gergely, akinek választási programja saját bevallása szerint is csak a kampány végéig készül el, annyit elárult, Száznapos Programnak keresztelte azt. Pedig valamikor mintha már ellőtték volna ezt valakik...

Hatalmas fölénnyel nyerte meg Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelölti előválasztását - írja a 24.hu, amelynek Karácsony Gergely, a Horváth Csabát maga mögé utasító főpolgármester interjút is adott. Karácsony a portálnak lelkesen ecsetelte, szerinte magas volt az első előválasztáson szavazók száma, és szerinte nem pártalapon szavaztak az emberek. Mint hangsúlyozta, addig fog menetelni előválasztásról előválasztásra, amíg nincs meg az áhított teljes ellenzéki összefogás.

Karácsony az interjúban azt is elárulta, kapott SMS-t Tarlós Istvántól is az előválasztást követően, de azt már nem kötötte a 24.hu orrára, hogy pontosan mit is írt neki a főpolgármester.

A Párbeszéd társelnöke az interjúban arról is beszélt: szerinte az eredmények tükrében teljesíthető, hogy legalább 50 ezer szavazó járuljon az urnákhoz júniusban. Karácsony Gergely hozzátette, tud olyan beszélgetésekről, amelyek a Jobbikban folynak az előválasztással kapcsolatban, de úgy tudja, a Jobbik szándékai szerint csak az EP-választás után dönti el, hogy Puzsér Róbertet támogatják-e. Karácsony ismét elővette a nevetségesség mocsarába fulladt baloldali fakenews-t, hogy a kormány megszüntetné a közvetlen főpolgármester-választás rendszerét. A Párbeszéd jelöltje szerint ez azért kerülhet ismét terítékre, mert a kormány megrettenhet az EP-választások eredményétől.

PestiSracok facebook image

– rémisztgetett Karácsony. A jelölt nemlétező programjáról is beszélt, amelyről köztudomású, hogy ellenfeleinek programjából és népszerű ötletekből próbálja összemazsolázni a választási kampány végéig. A Párbeszéd jelöltjének legújabb ötlete, hogy megtiltaná a fővárosi cégeknek a rabszolgatörvény (?) alkalmazását. Ismert, hasonló tematikájú akciókat a gyurcsányista DK indított korábban, ez tehát egy újabb ötletátemelés. A szintén ismerősen csengő "Száznapos Programban" Karácsony többek között leállítaná a Liget-projektet, jelentősen csökkentené a belvárosban az autóforgalmat, a behajtási díjat viszont csak fenntartásokkal támogatná.

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.