Pesti Srácok

Nagy a túljelentkezés az iskolakert-programra

Nagy a túljelentkezés az iskolakert-programra

Az iskolakert-fejlesztési programra nyolcszoros a túljelentkezés, és az Iskolakertekért Alapítvány szerint nem elegendő eszközökkel ellátni egy kezdő iskolakert-építő csapatot, szükség van a jó gyakorlatok átadására is, amit a programba épített pedagógusképzés biztosít majd - írta a Magyar Idők hétfőn.

Az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját iskolakert-kezdeményezéseik összehangolására indított iskolakert-fejlesztési programja első részeként januárban kezdődött az alapozó alprogram, amely külön kategóriában támogatja a 2018 őszén útjára indított Földforgatók kísérleti programba bevont iskolákat is - ismerteti a lap. A program második részeként iskolakerti tematikus modulokat dolgoztak ki, hogy minél több intézmény megtalálja a saját pedagógiai céljainak és helyzetének megfelelő lehetőségeket.

Mátyás Izolda, az Iskolakertekért Alapítvány munkatársa elmondta: minden kert esetében helyszíni mentorálást biztosítanak az ökológiai szemléletű kertfenntartás érdekében, valamint a pedagógiai programba való beépíthetőség és a szervezés terén. Nemcsak kezdő, hanem haladó iskolakert-építőknek is nyújtanak támogatást, akik országos program nélkül, lelkesedésből és önerőből kezdték el létrehozni kertjeiket. Az országban jelenleg 1118 iskolakert működik, a köznevelési feladatellátási helyek körülbelül nyolc százalékában kertészkednek a gyerekekkel - írta a Magyar Idők.

Forrás: MTI; Vezető kép: Iskolakert Program

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.