Pesti Srácok

Nem tűnik már esélyesnek az Európai Ügyészség élére Laura Codruţa Kövesi

Nem tűnik már esélyesnek az Európai Ügyészség élére Laura Codruţa Kövesi

Meghallgatták az Európai Ügyészség vezetői posztjára esélyes három jelöltet kedden az Európai Parlament illetékes szakbizottságai, amelyek másnap szavaznak arról, hogy kit támogatnak.

A sajtó híreiben elsősorban Laura Codruţa Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség volt vezetőjét emelték ki, de mellette Jean-François Bohnert francia és Andres Ritter német ügyészt is meghallgatta a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi, illetve a költségvetés-ellenőrzési bizottság. Mindhárom jelöltet nagyjából egy órán keresztül kérdezgették a képviselők a brüsszeli ülésen. A LIBE és a CONT szerda délelőtt dönt arról, hogy kit támogatnak, és ezt a nevet fogják majd az EP plenáris ülése elé bocsátani jóváhagyásra. A leendő főügyészt az EU társjogalkotó szervei - a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament - közös megegyezéssel hét évre nevezik ki. Diplomáciai források szerint az EU-tagállamok nagyköveteinek titkos szavazását előző héten Bohnert nyerte 50 ponttal, Kövesi és Ritter 29-29 pontot ért el. Eredetileg 24-en szálltak versenybe az európai főügyészi tisztségért. Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett uniós megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben 22 tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük. Laura Codruţa Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet. A bukaresti kormány hevesen tiltakozik és kampányol Kövesi európai főügyészi megválasztása ellen, ami a szakemberek szerint meglehetősen átpolitizálttá teszi az ügyet és rontja a volt román korrupcióellenes ügyész esélyeit.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.