Pesti Srácok

Százmilliós csalás kísérlete miatt emeltek vádat egy közjegyző ellen

Százmilliós csalás kísérlete miatt emeltek vádat egy közjegyző ellen

Vádat emeltek egy közjegyzőként tevékenykedő férfi és bűntársai ellen, akik hamis váltóval próbáltak több százmilliós csalást elkövetni - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.

A közlemény szerint az ügy elsőrendű vádlottja, egy 44 éves férfi tulajdonosa és vezetője volt egy cégnek, amely fő tevékenységként villamosenergia-termeléssel foglalkozott. A gazdasági társaság egymást váltó vezetői - a másod- és a harmadrendű vádlott - kizárólag a közjegyző, valamint annak testvére (az ötödrendű vádlott, egy 46 éves nő) utasításai alapján jártak el. A közjegyző elhatározta, hogy a romló anyagi helyzetű cég vagyonát - a cég értékesítése előtt - kivonja a társaságból. Ehhez a bűntársaival egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatott ki a gazdasági társaság nevében. A hamis, visszadátumozott váltóval a cég feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre egy másik - az elkövetésbe szintén bevont - cég javára. A váltót az újabb - a harmadrendű vádlott által vezetett - cég a közjegyző szerint meghatározott magánszemélynek, a negyedrendű vádlottnak továbbította, aki megkísérelte azt az első cég bankszámlájának terhére beváltani. A terv szerint a megszerzendő pénzből minden vádlott részesedett volna, a bank azonban elutasította a kért tranzakciót.

A vádirat részét képező másik cselekmény szerint az energiatermeléssel foglalkozó cég vezetője 2015 áprilisában úgy engedményezett egy mintegy 70 millió forintos követelést egy másik cégnek, hogy e mögött valós gazdasági esemény nem volt. Ezeket a szerződéseket maga a közjegyző készítette el, s így a cég mintegy 70 millió forintos kárt szenvedett. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség öt ember ellen emelt vádat. A közjegyzőt és testvérét felbujtóként elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. Az elsőrendű vádlott bűnügyi felügyelet alatt áll.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.