Pesti Srácok

Tarlósék január óta egyeztetnek a ferihegyi repülőtér zajterheléséről

Tarlósék január óta egyeztetnek a ferihegyi repülőtér zajterheléséről

"Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapest Airport Zrt., a HungaroControl Zrt. és az érintett civil csoportok képviselőinek bevonásával január óta zajlanak egyeztetések a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működésével összefüggő zajterhelés kapcsán" - írja közleményében a Palkovics vezette minisztérium.

A közlemény szerint a megbeszélések célja "minden reális intézkedési lehetőség vizsgálata, amelyek révén a működési keretfeltételek között a lehető legnagyobb mértékben vehetőek figyelembe a Budapesten és a környező településeken élők igényei".

Egyre nő a repülőforgalom Ferihegyen, és ezt a légifolyosó alatt élők észlelik a legjobban. Zuglóban szinte futószalagon érkeznek a gépek, gyakran alig pár száz méterrel a házak felett. A lakók közül sokan arra panaszkodnak, hogy már aludni sem tudnak az éjszaka érkező gépek miatt, napközben az udvaron nem hallják egymás szavát. A repülőtér szerint az augusztusi felszállásra vonatkozó módosítások kedvezőek voltak Zuglónak, az érintett HungaroControl pedig hallgatott.

A minisztérium friss közleményében azt írja, "a fővárosi repülőtéren uniós rendeletben rögzített követelmények miatt tavaly léptek életbe szigorúbb szabályok, a változások elmaradása kötelezettségszegési eljárást eredményezhetett volna Magyarországgal szemben. Az új előírások nyomán a repülőtér zaja a korábbiaknál kevesebb kerületet és lakost érint. A terhelés azonban eltérően oszlik meg az egyes területek között, ezért indokolt a megvalósítható javaslatokról fővárosi szinten egyeztetni".

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu; Vezető kép: Terjed a hang.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.