Pesti Srácok

Technikai megoldásnak keresztelte Szanyi az együttműködést a Jobbikkal

Technikai megoldásnak keresztelte Szanyi az együttműködést a Jobbikkal

Szó sincs arról, hogy az MSZP politikai együttműködésbe kezdene a Jobbikkal az európai parlamenti választásokon, viszont nyitott arra, hogy bizonyos technikai megoldásokat alkalmazzanak - mondta Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A politikus elmondta: a technikai megoldások alatt azt érti, "nincs politikai tartalma, ez egyszerűen matematikai szükségszerűség"; az európai parlamenti választások egyik fontos sajátossága, hogy öt százalékonként lehet egy mandátumot kapni, magyarán ha valakinek kilenc százaléka van, annak még mindig csak egy mandátum jár, a többi szavazat pedig elvész. Kifejtette:

Közölte:

PestiSracok facebook image

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy "agyonütöm, leütöm, meg farhát-kommandó, ez belefér a néppártosodásba?", elmondta:

Szanyi Tibort a műsorban szembesítették néhány korábbi, a Jobbikra vonatkozó kijelentésével, például azzal a 2014-es mondatával, miszerint a Jobbik "náci söpredék". A politikus erre úgy reagált, hogy ez akkor igaz volt, és ma sem sokkal jobb a helyzet, de a Jobbik egy olyan irányt vett fel - utalt a néppártosodásra -, amit látni kell. Ugyanakkor hangsúlyozta: "semmiféle politikai megállapodásra nem készülünk a Jobbikkal". Arra a kérdésre, hogyan változott a megítélése a Jobbikról az évek során, úgy felelt: nem sokat.

- tette hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy 2014-ben összefogásra szólította fel a Fideszt a Jobbik kiszorításáért, úgy vélekedett: sajnos a Fidesz nem volt ebben partner, ezért a nyakukon maradt a Jobbik.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.