Pesti Srácok

Terrortámadást akadályoztak meg Észak-Macedóniában

Terrortámadást akadályoztak meg Észak-Macedóniában

Terrortámadást akadályozták meg a hatóságok Észak-Macedóniában - közölte pénteken a helyi belügyminisztérium. A tárca szerint a merényletet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet emberei készültek végrehajtani. A rendőrségi akciót azt követően rendelték el, hogy egy "partnerország", amelynek nevét nem árulták el, információkat szolgáltatott a támadás előkészületeiről.

A minisztérium közléséből kiderült, hogy egy lehetséges merénylethez szükséges tárgyakat és eszközöket foglaltak le. A tárgyakat nem nevezték meg. Ezzel egy időben az Egyesült Államok szkopjei nagykövetsége biztonsági riasztást adott ki, amelyben arra figyelmeztette a térségben tartózkodó állampolgárait, hogy nagy a valószínűsége egy szélsőségesek által elkövetendő terrortámadásnak.

Észak-Macedónia 2 milliós lakosságának nagy többsége ortodox, 35 százaléka pedig muzulmán. Az egykori jugoszláv tagköztársaság hatóságainak adatai szerint mintegy 130 helyi állampolgár harcolt vagy harcol Szíriában és Irakban az iszlamisták oldalán. Egy bíróság 2016-ban hat embert, köztük egy imámot hét évig terjedő börtönre ítélt, vagy azért, mert a Közel-Keleten harcolt, vagy mert a térségbe toborzott másokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.