Pesti Srácok

Többmilliós csalási ügyben emelt vádat a szigetvári ügyészség

Többmilliós csalási ügyben emelt vádat a szigetvári ügyészség

Jelentős kárt okozó csalás miatt emelt vádat a Szigetvári Járási Ügyészség két baranyai férfi ellen, akik olyan kukoricára kötöttek adásvételi szerződést, amellyel nem rendelkeztek.

A Baranya Megyei Főügyészég keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016 tavaszán a szlovén sértett Magyarországon nagy mennyiségű kukoricát akart vásárolni. Közvetítőkön keresztül került kapcsolatba két baranyai férfival, akik azt állították, hogy cégük jelentős mennyiségű - 20 ezer tonna - kukoricával rendelkezik. A két vádlott 8500 tonna kukoricára kötött szerződést a sértettel, vállalva, hogy a kukoricát határidőre leszállítják a kért olaszországi címekre. A felek abban állapodtak meg, hogy a vevő 500 tonna kukorica 8500 eurós vételárát a szállítás előtt előlegként átutalja - ismertette a vádhatóság.

Azt írták: a szerződéskötés után azonban a sértett "elbizonytalanodott", hogy a vádlottak rendelkeznek-e az elegendő mennyiségű kukoricával, ezért a két férfi egy baranyai társaság kukoricatárolójához vitte a sértettet, ahol úgy mutatták meg neki az ott tárolt több ezer tonna terményt, mintha a sajátjuk lenne. A sértett ezután 27 ezer eurót - 8 millió 370 ezer forintot - utalt a vádlottak számlájára. A tényleges vételár 27 millió forint lett volna - részletezte az ügyészség. Az utalást követően a vádlottak a kukoricát nem szállították le, ez már a szerződés megkötésekor sem állt szándékukban, és arra lehetőségük sem volt - áll a közleményben.

Forrás: MTI; Vezető kép: Life.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.